Nem tudni, miért lettek rosszul a sárosfai fiatalok

sárosfa veszélyes anyag
Dunaszerdahely/Sárosfa |

Nem tudni, miért lett rosszul az a három fiatal, akik az R 7-es gyorsforgalmi út építésénél dolgozó munkásokhoz hasonlóan hányásra és rosszullétre panaszkodtak csütörtökön.

Több munkás is rosszullétre panaszkodott azon a napon Sárosfán. A szakemberek méréseket végeztek a helyszínen, és nem mutattak ki veszélyes anyagot a levegőben. A három sárosfai fiatalt a dunaszerdahelyi kórházba szállították. Egyikük lapunknak elmondta, hogy már  csütörtök délután fájt a gyomra, és amikor megtudták, mi történhetett az építkezésen, a helyszínre mentek. Később súlyosbodott az állapota, hányt és vérzett az orra, ezért bevitték a kórházba. Összesen három fiatalt tartottak megfigyelés alatt, többször vettek tőlük vért, valamint a vizeletüket és a székletüket is kivizsgálták. Azt azonban továbbra sem tudni, miért lettek rosszul. „Már jobban vagyok, vasárnap hazaengedtek bennünket, de nem tudjuk, mi okozta a tüneteket, a zárójelentősből sem derült ki semmi” – nyilatkozta lapunknak az egyik sárosfai páciens, aki még néhány napig otthon lábadozik.

Jana Fedáková, a kórházat üzemeltető Svet Zdravia társaság szóvivője a vizsgálatok eredményére hivatkozva még pénteken cáfolta, hogy a fiatalok állapota összefüggésben lenne az állítólagos szivárgással. A közelekdésügyi minisztérium, a tűzoltóság és a kivitelező is visszautasítja a feltételezést, hogy veszélyes anyag szivárgott volna Sárosfánál. Zacher Gábor toxikológus szerint azonban nem véletlen a rosszullétek sorozata. Zacher korábban azt mondta, előfordulhat, hogy nehezen kimutatható illékony vegyszer miatt lettek rosszul a munkások és a fiatalok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?