Nem nyit ki a Galandia termálfürdő Galántán

Galandia
Galánta |

Idén aligha nyit ki a Galandia termálfürdő. A városi képviselők meggyőződése, hogy a polgármester hátráltatja az ügyet. 

Peter Paška leszögezte, csak akkor nyithat ki a Galandia, ha biztonságos lesz az épület.
A galántai termálközpont körüli huzavona évek óta tart. Néhány hete a képviselők jóváhagyták egymillió euró hitel felvételét, a város meghirdette a közbeszerzési pályázatot a csúszdapark kivitelezőjére és a szaunák tavaszi megnyitása is a lehetőségek között szerepelt. „A hitelszerződést és a szaunák megnyitásáról szóló dokumentumot sem írták alá. A polgármester nem akarja megnyitni a szaunákat, pedig minden készen áll. Amikor a képviselő-testület egyet lép előre, akkor a polgármester két lépéssel visszarántja az egész ügyet” – nyilatkozta lapunknak Bíró László képviselő, az MKP–független képviselői klub elnöke, aki szerint a polgármesternek nem érdeke megnyitni a fürdőt. Takáč Zsolt alpolgármester, a Galandia ügyvezető igazgatója elmondta, egy adminisztratív hiba miatt újra le kell folytatni a csúszdákra kiírt közbeszerzési pályázatot, emiatt hetekkel tolódnak a tervezett munkák. 
 

„Egy csehországi és egy szlovák–magyar konzorcium jelentkezett, a nyertes pályázat összege kevéssel meghaladta a hatszázezer eurót” – mondta Takáč, hozzátéve, hogy nyáron meghirdethetik a pályázatot a fürdő tetőszerkezetének kivitelezőjére.

„Akkor fogom támogatni a Galandia megnyitását, ha biztonságos lesz az épület” – jelentette ki Peter Paška. A polgármester közölte, hiányzik a szaunák műszaki állapotát igazoló dokumentum, amelyet ugyan pótolhatnak a közeljövőben, de nyárra nem érdemes megnyitni a gőzkamrákat. „Egy 25 méter hosszú úszómedencével pedig, amelybe a gyerekek nem mehetnek be, nincs értelme megnyitni az idényt.

A Galandia családi központ, és mi abban az élvezet, ha egy gyerek a medence partján ülve nézi, hogy anya és apa a medencében úszik”

– folytatta Peter Paška. 

A képviselők szerint azonban a polgármester azt kifogásolja, hogy csak egymillió eurót hagytak jóvá a fürdő felújítására. „Ez a testület nem hajlandó többet költeni a Galandiára. A fürdő főtervezője szerint is elegendő az összeg” – hangsúlyozta Bíró. Takáč Zsolt most azt ígérte, ha idén nem is, a jövő nyáron biztos megnyitják a fürdőt. 

Ha 2019 végéig nem sikerül megnyitni a komplexumot, a városnak vissza kell fizetnie az építésére kapott támogatást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?