Nem lesznek gondok a gabona tárolásával

<p>Tiszacsernyő. A régióban remélhetőleg nem lesznek gondok az aratás után a betakarított gabonafélék tárolásával.</p>

LECZO ZOLTÁN

A Bodrogközben elegendő szabad raktár van, egyedül a tiszacsernyői felvásárlóban 20 ezer tonna gabonát tudnak elhelyezni. Pokol Bertalan üzemvezető elmondta, az egykori központi gabonaátrakó-állomást 1974-ben nyitották meg, évi 1-1,5 millió tonna terményt rakodtak át a Szovjetunió felől érkező vasúti kocsikból. Az üzemben 190 ember dolgozott, ám a munkafolyamat szinte teljes egészében gépesített volt. Az üzem jelentősége a 80-as évek közepétől folyamatosan csökkent, ugyanis akkorra már jóval kevesebb ilyen árut hozott be Csehszlovákiába. A vállalatot a rendszerváltás után privatizálták, majd többször gazdát cserélt, végül 2000-ben teljesen leállt a munka. A gabonaátrakót 2004 júliusában egy magyarországi cég vásárolta meg, amely azóta is üzemelteti. Az idei aratáskor szintén vásároltak fel terményt a gazdáktól, elsősorban kiváló minőségű kenyérgabonát.

Természetesen az üzemben minden olyan gabonafélét átvesznek, amelynek minősége megfelel a szlovákiai követelményeknek. A szakemberek szerint a korábbi csapadékos időjárás miatt a Bodrogközben és az Ung-vidéken idén viszonylag kevés kiváló minőségű kenyérgabona termett. Gondot okoz, hogy egyesek a még nedves kalászokat takarítják be, sok termelő nem megfelelő vetőmagot használ. Pokol Bertalan azt is elmondta, nemrég innen szállított el két vasúti szerelvény kétezer tonnányi gabonát Rotterdamba, a terményt egy afrikai ország vásárolta meg Szlovákiától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?