Érsekújvár. Annak ellenére, hogy már elkészültek a történelmi városrész felújítására vonatkozó tervek, a város 400 lakosa írásban kérte, a főtéren létesítsenek parkolóhelyet.
Nem lesz parkoló a téren
Kérésüket az önkormányzati testület tegnapi ülésén Peter Hudák képviselő terjesztette elő azzal az indoklással, hogy a város lakói és az ide látogatók a központban található intézményeket és bevásárlóközpontot autóval nehezen tudják megközelíteni. Arra is hivatkozott, hogy a városi rendőrök már rövid várakozási idő után kerékbilincset tesznek az autókra. A képviselők engedélyezték, hogy a vitában részt vegyen egy kívülálló is. Török József, az érsekújvári kórház szemészeti osztályának nyugalmazott főorvosa tolmácsolta azon érsekújváriak kérését, akik elhibázott lépésnek tartanák, ha a város történelmi központjában parkoló épülne.
Török felszólalását követően lapunknak elmondta, a Czuczor Gergely nevét viselő öregcserkészek klubja nevében is szólt, valamint azon városlakók érdekében, akik számos rendszert megéltek már, és jól tudják, mennyire kevés a történelmi szempontból jelentős műemlék Érsekújvárott. A parkoló létesítésével Gejza Pischinger polgármester sem értett egyet, szerinte emiatt meg kellene változtatni a város jelenlegi területi tervét, és a testületnek vállalnia kellene a felelősséget az effajta lépésekért. Hudák az ügyben népszavazatás kiírását javasolta, amit a képviselők drágának találtak, éppúgy, mint a közvélemény-kutatást. Heves vitát követően úgy döntöttek, olcsóbb lesz, ha ők maguk döntenek a főtér további sorsáról. Tizenketten ellenezték, négyen támogatták a javaslatot, mely szerint a város főterén parkolóhelyet kellene létesíteni, tehát a javaslatot elvetették.
Az említett közterület máig őrzi a kuruc idők emlékét: Ocskay László tábornokot – miután elárulta a kurucokat – a katonai törvényszék halálra ítélte. Kivégzésének helyét máig őrzi egy emléktábla, amelyet a főtér kövezetébe építettek bele.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.