Nem lesz Kaufland Párkányban

Párkány |

<p>Nem épül meg a Duna-partra tervezett üzletközpont &ndash; derült ki a párkányi önkormányzat legutóbbi ülésén. A bevásárlóközpont építése ellen petícióban tiltakoztak a Jesenský utca lakói.</p>

Az Ardis cég a párkányi rendelőintézet melletti zöldövezetben szerette volna megépíteni az üzletközpontot, átadását 2015-re tervezték. Az itt lakók petícióval tiltakoztak a zöldövezet átminősítése ellen. A tiltakozókat elsősorban a beruházással járó zaj, a forgalomnövekedés és a környék leromlás aggasztotta. Petíciójukat több képviselő is aláírta, és a terület átminősítéséről szóló szavazáson is csak hat képviselő támogatta a beruházást. Úgy tűnt, a terv végleg meghiúsult. Tavaly decemberben azonban az Ardis újabb javaslattal állt elő. Magaspart néven bevásárló- és szolgáltatóközponttal kiegészített pihenő- és lakóparkot létesített volna ezen a helyen. A véleményezési eljárás keretében a Jesenský utca lakosai a járási környezetvédelmi hivatalnak küldött levelükben aggályukat fejezték ki a projekttel kapcsolatban. „Nem a bevásárlóközpont építése ellen tiltakoztunk. Csupán azt kértük, hogy ne a Duna-parton álljon. A befektető azonban elzárkózott attól a lehetőségtől, hogy az üzletközpontot a város más részén építse fel. Egy jogi hézagot kihasználva, korábbi terveit kibővítve próbálta érvényre juttatni érdekeit” – magyarázta Tuloki Attila, a bevásárlóközpont építését ellenző petíciós bizottság egyik tagja.

A tervnek azonban nemcsak ellenzői, hanem támogatói is akadtak, akik szerint a beruházás több szempontból is előnyös lett volna. Ők főleg a munkahelyteremtés lehetőségét és a vásárlási lehetőségek bővítését hangsúlyozták. Az a szóbeszéd járta, hogy a Duna-parton a Kaufland nyitna áruházat. Ezt a hírt azonban a befektető hivatalosan nem erősítette meg. Időközben kiderült, hogy az információ nem igaz, ugyanis nem volt előszerződésük az üzletlánccal.

Az önkormányzat szeptemberi ülésén elhangzottak alapján a bevásárlóközpont ugyan nem épül meg, de a lakópark építésének lehetőségéről a befektető nem mondott le. „A lakópark építése ellen nincs kifogásunk” – mondta ezzel kapcsolatban Tuloki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?