Nem lehet tudni, mi okozta a kisfiú halálát

Párkány |

<p>Továbbra sem tisztázott, hogy pontosan mi okozta annak a négyéves párkányi kisfiúnak a halálát, aki a Vadas termálfürdőben vesztette életét.</p>

A tragédia szombaton délután történt. Az első hírek szerint a kisfiú a csillagmedence akadályfalára akart felkapaszkodni, de megcsúszott és a víz alá merült. A medencéből a hírek szerint apja húzta ki és vitte oda az úszómesterhez. Röviddel az első hírek megjelenése után Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója közleményt adott ki, melyben részvétét fejezi ki a családnak és tisztázza az eset körülményeit. „A tragédia a csillagmedencében történt, ahol a négyéves kisfiú az apjával játszott. Amikor a szülő észrevette, hogy a gyermek rosszul van, az ott tartózkodó vízimentőktől kért segítséget, akik azonnal elsősegélyben részesítették a kisfiút és hívták a gyorsmentőt. Eközben a gyermek eszméletét vesztette, így a mentősök elkezdték az újraélesztését. A mentő hét perc alatt ért a helyszínre. Eközben már három mentős küzdött a gyermek életéért. A kiérkező orvosok légimentőt is hívtak, de a kisfiú életét sajnos így sem sikerült megmenteni. Ezzel a közleménnyel szeretnénk elejét venni a különféle spekulációknak. Úszómestereink és mentőseink mindent megtettek azért, hogy megmentsék a kisfiút. Arra kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a család gyászát, hogy Viktor békében nyugodjék” – áll a közleményben.

A Vadas igazgatója a Markíza televíziónak később azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint a kisfiút édesapja játék közben dobálta, miközben a gyerek többször a víz alá bukott. A kisfiú egy idő után panaszkodni kezdett, hogy nem érzi jól magát. Amikor a medence szélére vitte az apja, már nagyon rosszul volt. A speciálisan kiképzett vízimentőknek a szemtanúk szerint egy helyszínen tartózkodó esztergomi orvos is segített.

„Igazság szerint csak egyszer dobtam fel a kisfiamat. A víz alá merült, nagyjából két másodpercig volt ott. Amikor megkérdeztem, feldobjam-e még egyszer, azt mondta, hogy ne. Röviddel ez után már nem volt eszméleténél” – nyilatkozta a Nový čas-nak Viktor édesapja. A kisfiú testvére és édesanyja a tragédia ideje alatt a gyerekmedencénél tartózkodott.

Hogenbuch Endre kizártnak tartja, hogy a fürdőt felelősség terhené. Az igazgató szerint az úszómesterek és a vízimentők is megfelelő kiképzést kaptak. A tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja. Az ügy lezárásáig nem adnak felvilágosítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?