<div>Az atipikus, meleg téli szezon egyik fő attrakciója a Tarajkán (Hrebienok) emelt jégdóm volt. A meleg tél ellenére 82 napot bírt ki, ez idő alatt mintegy 100 000 látogató kereste fel. Az építményben esküvőket és koncerteket is tartottak. </div><div> </div>
Nem látta a tarajkai jégdómot? Már nem is fogja!
Magas-Tátra |
A katedrálison húsz szobrász dolgozott két hétig, a munkálatok vezetője František Bálek cseh szobrász volt, aki miután felépítette a jégből készült templombelesőt, amelyet speciális sátortető és hűtés védett az időjárás viszontagságaitól, el is vette benne a barátnőjét. Az építéshez, és a későbbi rekonstrukciókhoz harminc tonna jeget használtak fel. Lenka Maťašovská, a Magas-tátrai Régió Területi Idegenforgalmi Szervezetének ügyvezető igazgatója elmondta, nem kell szomorkodni az elolvadt jégcsoda miatt, a nagy sikerre való tekintettel ugyanis 2014-ben is építenek egy jégdómot, amely más lesz, mint az idei, de annak is meglesz a saját története.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.