Nem kerülnek hátrányos helyzetbe a déli járások

Besztercebánya Korrekt, minden járás igényét a lehetőségek szerint kielégítő lett Besztercebánya megye jövő évi költségvetése. A javaslatot ellenszavazat nélkül, néhány tartózkodással elfogadták.

Besztercebánya Korrekt, minden járás igényét a lehetőségek szerint kielégítő lett Besztercebánya megye jövő évi költségvetése. A javaslatot ellenszavazat nélkül, néhány tartózkodással elfogadták. 3,481 milliárd koronával gazdálkodhat a megye 2007-ben, a tervezett bevételek összege 3,380 milliárd, a kiadásoké 3,263 milliárd korona lesz. Információink szerint nem kurtították meg egyetlen – a déli járásokban működő – oktatási és kulturális intézmény költségvetését sem, folytatódik például a losonci építészeti szakközépiskola felújítása és a füleki szaktanintézetben is rekonstrukciós munkák kezdődnek jövőre. Igen fontos döntést hozott a megye önkormányzata a közlekedés ügyében az R3-as gyorsforgalmi út nyomvonalának kijelölésével.

A Krakkó és Budapest közötti szakasz megyén átvezető része Alsókubintól Besztercebányán, Zólyomlipcsén és Zólyomon át vezet majd. A megye közlekedéspolitikai döntését a szaktárcával a közeljövőben egyeztetik. Megszabadul a megye a Tatra Air légiközlekedési vállalat többségi tulajdonától, a vállalkozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a közeljövőben eladásra kínálják fel. A megkérdezett megyei képviselők szerint ezúttal nyugodt és konstruktív hangnemű, a költségvetés sarokszámait ismerve kiegyensúlyozott és arányos pénzügyi évnek néz elébe Besztercebánya megye önkormányzata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?