Nem kell új pályázatot kiírni a posztra

Komárom |

<p>A járási ügyészhez fordult a főellenőr-választás törvényszerűségének felülvizsgálata céljából Csintalan Miklós régi-új főellenőr, aki hangsúlyozta: beadványát magánszemélyként írta.</p>

Az április 3-i főellenőr-választás során ugyanis – amelyet Csintalan Miklós 14 szavazattal nyert meg, míg a másik jelölt csupán két szavazatot kapott – Kantha Mária (MKP) képviselő, a borítéknyitó bizottság tagja aggályosnak nevezte, hogy a testület által elfogadott határozattal ellentétben a pályázati kiírás egyetlen regionális sajtótermékben sem jelent meg, csupán a város honlapján és hirdetőtábláján. Ezért szerinte megkérdőjelezhető a választás érvényessége. A beadvány kapcsán az ügyészség levelet írt a városi képviselő-testületnek, de a választás jogszerűségével kapcsolatban nem foglalt állást. Csupán formai hibákat rótt fel a testületnek, amiért az nem a polgármesternek, hanem a városi hivatalnak adta feladatul a pályázat kiírását. A Csintalan Miklósnak küldött válaszlevélben – amelyet a legutóbbi ülésen a testülettel is ismertetett a főellenőr – ugyanakkor az ügyben eljáró ügyész leszögezte: nem sérült a főellenőr-választásra vonatkozó törvény azzal, hogy a regionális sajtóban nem hirdették meg a pályázatot. Mégpedig azért, mert a törvény ilyen kötelezettséget nem ír elő. Csintalan Miklós kitért a levélnek arra a passzusára is, amelyben az ügyész a képviselő-testületet tette felelőssé azért, mert az általa hozott határozat nem teljesült, tehát, hogy a regionális lapban nem hirdették meg a pályázatot. A főellenőr szerint ezért a hiányosságért a végrehajtással megbízott városi hivatali dolgozót kellene felelősségre vonni. „Mivel a polgármester aláírta a főellenőr megválasztására vonatkozó határozatot, és az ügyészség is csupán adminisztratív hibát talált, úgy gondolom, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Csintalan Miklós a város 6 évre megválasztott főellenőre” – mondta a programpont tárgyalásának vitájában Andruskó Imre (Híd-frakció). Szavait megerősítette Novák Tamás (független) alpolgármester is, aki szerint az ügyészi figyelmeztetés tudomásul vételével a témát le lehet zárni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?