Nem jutottak közös nevezőre a városatyák

Vágsellye |

<p>Áthidaló hitelt vesz fel és költségvetési provizóriummal kezdi a 2013-as évet Vágsellye &ndash; erről döntöttek csütörtöki ülésükön a városatyák.</p>

A képviselőknek nem sikerült közös nevezőre jutni a büdzsét illetően. Felrótták a városi hivatal dolgozóinak, hogy több pontatlanság van a költségvetési tervezetben, emiatt nehezen áttekinthető.

450 ezer euró kontokorens, azaz áthidaló hitelt vesz fel a város, hogy ki tudja egyenlíteni a tartozásait. Az októberi, novemberi és decemberi számlákat már nem fizették ki, hogy maradjon pénz a város számláján, amikor a pénzintézet dönt a város hitelképességéről. A képviselők 81 százaléka értett egyet a hitelfelvétellel. Nem voltak ennyire egységesek a költségvetési tervezet megvitatásakor. A képviselőknek csupán 29 százaléka volt meggyőződve arról, hogy a büdzsét el kell fogadni, a többiek ellenezték, vagy tartózkodtak a szavazáskor. Kiderült, hogy több nyertes pályázata is van Vágsellyének, amire mindenképpen el kell különíteni az önrészt. Az oktatásügyi bizottság drogellenes projektjére csaknem 62 ezer eurót nyerhet a város, de vállalnia kell a 20 százalékos önrészt. Vágsellye önkormányzata néhány hónappal ezelőtt kidolgozta a közvilágítás felújításához szükséges terveket, és a sikeres európai uniós pályázatból fedezhetik a 263 ezer eurós beruházást. A projektről és az önkormányzat önrészéről azonban csak a februári ülésen fognak tárgyalni. Komoly vitát váltott ki a kulturális, sport- és ifjúsági bizottság eddigi működése. Több mint egy évvel ezelőtt Jozef Mečiar alpolgármester már javasolta a bizottság kettéosztását, de a képviselők nem értettek egyet. Július Morávek független képviselő nehezményezte, hogy Vágsellyén elsősorban a futball, röplabda és az úszás élvezi a város támogatását, a többi sportot mostohán kezelik. Morávek javasolta, hogy mostantól a kulturális bizottság külön működjön, és hozzanak létre önálló sport- és ifjúsági bizottságot, a városatyák egyetértettek a javaslattal.

A csütörtök esti önkormányzati ülésen a képviselők igencsak nagyvonalúnak bizonyultak a városi iskolákkal szemben. Jóváhagyták, hogy az intézmények visszakapják azt az összeget, melyet az év folyamán sikerült kigazdálkodniuk a tornatermek és különféle helyiségek bérbeadásával. Botka Ferenc MKP-s megyei képviselő szót kért az ülésen és javaslatot tett arra, hogy Július Morávek volt polgármesternek, jelenlegi képviselőnek adományozzák idén a Vágsellye díszpolgára címet.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?