PozsonyNovembertől változik a Pozsonyi Integrált Közlekedés (BID) tarifája.
Nem jár kedvezmény az egészségkárosodottaknak
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14367724810666_28.jpeg.webp?itok=bnI8o9IW)
Pozsony
Novembertől változik a Pozsonyi Integrált Közlekedés (BID) tarifája. Az új szabályozás szerint nem válthatnak ingyenes, illetve kedvezményes jegyet a BID járataira az egészségkárosodottak és a kitüntetettek.
Marian Rovenský, a BID igazgatótanácsának elnöke elmondta, érzékenyen érinti őket a kedvezményes jegyek árának módosítása. Az új szabályozás szerint az egészségkárosodott személyek, a fasizmus elleni harcok egykori résztvevői és a Jánsky-plakettel kitüntetett véradók sem utazhatnak kedvezményesen a BID járatain. „A helyzet tisztázása céljából el kell mondanunk, hogy az egységes jegyár bevezetése az egyik feltétele annak, hogy a város uniós forrásokat igényelhessen a további közlekedési projektekre, ahogy ezt korábban a városvezetés is közölte” – nyilatkozta Rovenský. Az elnök hozzátette, pozitívumai is vannak a módosításnak, az egészségkárosodással élők is egy jeggyel utazhatnak a pozsonyi régióban közlekedő vonatokon, a távolsági buszokon és a városi tömegközlekedési eszközökön. A BID tagjai 2012 óta foglalkoznak a kedvezményes jegyek kérdésével, akkor fogadták el a jegyárak egységesítéséről szóló határozatot. 2013-ban a főváros képviselő-testülete kivételt tett, mely szerint az egészségkárosodottak ingyen utazhatnak. A képviselők tudták, hogy ez a kedvezmény hosszú távon nem tartható. A határozat szerint az integrált közlekedés harmadik szakaszának elindításáig érvényes a kivétel.
A főváros környéki – Pozsony, Malacka, Bazin és Szenc – integrált közlekedést 2013-ban indították el. A rendszernek köszönhetően az utasok egy jeggyel utazhatnak a városi tömegközlekedés, a Slovak Lines és a vasút járatain. Rovenský hangsúlyozta, a projektnek köszönhetően új autóbuszokkal és villamosokkal bővült a Pozsonyi Közlekedési Vállalat gépparkja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.