Nem hagynak mindenkit békében nyugodni

Amikor egyik ekeli olvasónk azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy a nagy nyilvánosság elé szeretné tárni a komáromi mentőszolgálat ügyeletesével és az Astra temetkezési vállalattal szerzett keserű tapasztalatait, azt gondoltuk, ismét a már említett konkurenciaharc újabb „áldozatával” állunk szemben. Azonban kiderült, most nem teljesen erről volt szó. De az emberek már eleve bizalmatlanok a temetkezési vállalatokkal szemben, sokkal nehezebb visszaszerezni a jó hírnevet, mint elveszíteni azt. Az alábbi esetben egy kis odafigyeléssel, nagyobb empátiával el lehetett volna kerülni a kellemetlenségeket.

„December 28-án, szombaton reggel a férjem hirtelen rosszul lett, összeesett a fürdőszobában – kezd a történet mesélésébe Zakály Katalin. – Természetesen azonnal hívtuk a mentőket, a párom ugyanis komoly szívbeteg volt. Fiatalember létére, hiszen csak most töltötte be a 49. évét, már 1979-ben leszázalékolták, 2001-ben szívinfarktuson esett át, és tavaly ősszel is volt egy súlyos rohama. Akkor az orvosok megmondták, hogy szívműtétre lesz szüksége, különben bármikor bekövetkezhet a legrosszabb. A férjem bele is egyezett a műtétbe, és vártuk az értesítést, hogy mikor tudják elvégezni az operációt. Tudni kell még, hogy a legutóbbi kórházi kezelése után kapott egy zárójelentést a pontos diagnózissal, amelynek másolatát az orvos javaslatára mindig magánál hordta. Éppen azért, hogy ha rosszul lenne, az orvosok azonnal tudják, mivel állnak szemben. Amint kiért a mentő – megjegyzem, háromszor is kellett telefonálnunk –, az ügyeletes orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Borzasztó volt elfogadni a tényt, de bele kellett törődnünk a megmásíthatatlanba. Kértük a doktor urat, hogy állítsa ki a szükséges papírokat, hogy még aznap megvásárolhassuk a koporsót és kivihessük férjemet a halottasházba. A fiatal orvos azonban ragaszkodott a boncoláshoz. Hiába mutattuk neki a kórházi jelentéseket, ő hajthatatlan volt. Azt mondta még, ha végképp nem akarunk beleegyezni a boncolásba, hétfőn reggel jelenjünk meg a kórházban, és a férjem kórlapját is vigyük magunkkal. Ezzel összeszedte az iratokat, és elment. Talán egy negyed óra sem telt el, amikor megjelent az utcánkban az Astra temetkezési vállalat kocsija, azzal, hogy elviszik a holttestet. Kértük, ne tegyék, hiszen a falunkban is van hűtőkamra, de ők ragaszkodtak hozzá, mondván: olyan utasítást kaptak, hogy boncolás lesz, tehát be kell szállítani Komáromba a holttestet. Úgy, ahogy volt, pizsamában, betették a tetemet a kocsiba, és már vitték is” – meséli az asszony.

„Hétfőn reggel a körzeti orvostól elkértük a kórlapot és a kórházba mentünk. Ám a mentőszolgálatosoknál sem a férjemről, sem a doktor úr által elhozott papírokról nem tudtak semmi. A doktor úr közben megbetegedett, ezért őt sem találtuk meg. A patológián ugyancsak nem tudtak az esetünkről. Mondanom sem kell, ekkorra már az ájulás kerülgetett, hogy hol lehet a férjem teteme. A patológián aztán egy fiatalember sietett a segítségünkre, akiről később tudtuk meg, hogy Polgár Tibornak hívják és szintén temetkezési vállalkozása van Komáromban. Néhány telefonhívással kiderítette, hogy a halott még mindig az Astrásoknál van. A fiaimmal együtt elmentek érte, ott találták szegény férjemet a halottszállító kocsiban, úgy, ahogyan elhozták, pizsamában. Ott voltak az orvosi papírok is. Mivel mi kitartottunk elhatározásunk mellett, hogy nem engedélyezzük a boncolást, a kórházban végre sikerült beszereznünk a szükséges papírokat, és Polgár úrék délután – szépen felöltöztetve – hazaszállították a holttestet. ĺgy tudtuk aztán december 31-én eltemetni megboldogult férjemet. Kérdem én, mire volt jó ez az egész hercehurca a boncolással, amikor a papírokból is nyilvánvaló volt, hogy a férjem komoly szívbeteg volt? Miért nem vihettük ki őt rögtön az ekeli halottasházba? Esetleg akkor a temetkezési vállalat elesett volna a várt haszontól? A férjemet már senki nem adhatja vissza, de ezt a meghurcoltatást megspórolhatták volna nekünk.”

Kíváncsiak voltuk rá, hogy a temetkezési vállalat képviselői hogyan magyarázzák az esetet. Uzsák Márta, az Astra társtulajdonosa elmondta, ők a kórház diszpécserétől kapták a hívást, miszerint el kell hozniuk egy halottat Ekelről. Mivel az ügyeletes orvos boncolást rendelt el, hétfőn reggel kellett volna továbbszállítaniuk a holttestet az érsekújvári kórházba. Komáromban ugyanis csak azokat boncolják, akik a kórházon belül hunytak el. Egészen a közlemúltig viszont az volt a gyakorlat, hogy az Érsekújvárban boncolt holttesteket a komáromi kórház patológián tárolták mindaddig, amíg tovább nem szállították azokat. A komáromi kórház vezetése azonban nemrégiben hozott egy rendelet, miszerint a hétvégeken, valamint hétköznaponként a munkaidő letelte, vagyis délután három óra után a temetkezési vállalatok nem helyezhetnek el halottat a patológián. A rendelet egy esetre miatt született meg, amikor – máig tisztázatlan körülmények között – két halottat felcseréltek a patológián. Azóta tehát a temetkezési vállalatoknak az említett időszakokban saját maguknak kell megoldaniuk a holttestek tárolását. „Mi egy hűtőbokszot bérlünk, és hétfőn reggelig oda helyeztük a halottat – mondta Uzsák Márta. – Olyan híresztelés is szárnyra kapott ugyanis, hogy egész hétvégén a halottszállító kocsiban feküdt a holttest. Ez természetesen nem igaz. Hétfőn reggel aztán útra készen vártuk a hozzátartozókat. Addig ugyanis nem akartunk elindulni, míg nem tudtuk biztosan, hogy sikerült-e leállítaniuk a boncolást. Mi semmit sem tudtunk arról, hogy az elhunyt özvegye és a fiai a komáromi kórházban keresik a halottat. Bevallom, kissé meg is lepődtünk, amikor a fiatalemberek hétfőn délelőtt feldúlva megjelentek Polgár Tiborral. Hiszen mi jóhiszeműen, az ő érdekükben jártunk el, amikor itt vártunk rájuk. Az ügyeletes orvos által kiállított papírok alapján ugyanis hétfőn kora reggel már el is szállíthattuk volna Érsekújvárba a halottat. Végül aztán átadtuk a családjának az elhunytat és részünkről lezárult az ügy.”

Dr. Polák Zsuzsanna, a mentőszolgálat főorvosa az esettel kapcsolatban arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyeletes orvos a szabályoknak megfelelően járt el. A bejelentés után a törvényileg előírt időn belül indult a mentőkocsi a helyszínre, ám azokban a napokban nagyon síkosak voltak az utak. „Én tudom, hogy ilyen esetekben a hozzátartozók másként érzékelik az idő múlását, de a mentőkocsi vezetőjének is alkalmazkodnia kell az útviszonyokhoz – magyarázta. – Ennek ellenére igyekeztek a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érkezni. Az ügyeletes orvos szerint a család, főleg az elhunyt fiai rendkívül arrogánsan fogadták őket, szemükre vetve, hogy milyen soká tartott a kiszállás. A doktor úr sajnos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és saját belátása szerint elrendelte a boncolást. Igaz ugyan, hogy az elhunyt férfi komoly szívbeteg volt, de elméletileg más is okozhatta halálát. Mivel a hozzátartozók nem vállalták a halott beszállítását, ezért az orvos a kórház diszpécserközpontján keresztül küldetett halottszállítókat a helyszínre. Éppen azt, amelyik az adott hétvégén ügyeletes volt. Mint megtudtam, az Astra halottaskocsija éppen útban volt Kolozsnéma felé, ezért érkeztek meg olyan hamar Zakályékhoz.” Polák Zsuzsanna egyébként csak ezen eset kapcsán szerzett tudomást a kórház új rendeletéről, miszerint a patológián kizárólag munkaidőben helyezhetők el a holttestek.