Egyelőre nem épül új játszótér a Kossuth és a Fő utcai bérházak között, ugyanis a város nem kapta meg a beruházáshoz szükséges támogatást.KirályhelmecMórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal szakelőadója lapunknak elmondta, erre a célra idén az egyik országos gázszolgáltató pénzalapjából 6000 eu
Nem épül új játszótér
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14428201570637_23.jpeg.webp?itok=-3_DTzEM)
Egyelőre nem épül új játszótér a Kossuth és a Fő utcai bérházak között, ugyanis a város nem kapta meg a beruházáshoz szükséges támogatást.
Királyhelmec
Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal szakelőadója lapunknak elmondta, erre a célra idén az egyik országos gázszolgáltató pénzalapjából 6000 euró támogatást igényeltek. Az elképzelések szerint ezt saját forrásokkal egészítették volna ki, és ezzel lehetőség nyílt volna egy új, jól felszerelt játszótér kialakítására. Mint kiderült, a vállalathoz összesen 881 kérelem érkezett, ám a királyhelmeciek pályázata most nem került be azok közé a projektek közé, amelyeket támogatandónak ítéltek. A fejlesztés megvalósítását egyelőre el kell halasztani, ugyanis a város saját költségvetéséből nem tudja finanszírozni a kiadásokat.
Királyhelmecen egyébként tavaly ősszel adták át azt a multifunkciós sportpályát, melynek építési költségeit nagyrészt ugyanebből a pályázati forrásból állták. Akkor a támogatás elnyerésének egyik feltétele az volt, hogy az elképzeléseiket a helyiek – elektronikus szavazás útján – támogassák. Miután a város weboldalán és a helyi újságban a polgárok segítségét kérték, a szavazás lezárultakor 4906-an álltak a kezdeményezés mellé. Ez 2014-ben Kelet-Szlovákiában a kategória legjobb eredménye volt. (Most ilyen feltétel nem szerepelt a kiírásban.) Az elnyert pénzt saját forrással egészítették ki, ezután hozzá is láthattak a kb. 13 ezer eurós beruházás megvalósításához. A kórház feletti lakótelepen levő sportpálya elöregedett aszfaltburkolatát kicserélték, a partoldalhoz pedig támfalat építettek. Az elkészült multifunkciós pályán labdarúgó-, röplabda-, kézilabda- és kosárlabda-mérkőzéseket rendezhetnek, a téli hónapokban pedig korcsolyapályát is kialakíthatnak.
A Bodrogköz központjában levő játszóterek többsége egyébként viszonylag rossz állapotban van, ám a hatályos jogszabályok alapján a költséges felújítás csak szigorú uniós előírások megtartásával lenne elvégezhető.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.