Nem csip-csup beruházás

Kassa. Kétéves előkészület után jövő februárban végre a kassai tömegközlekedési eszközökön is csipkártyák váltják fel a hagyományos bérleteket. A hazai nagyvárosok közül Kassa utolsóként vezeti be a kártyás rendszert.

A kártya hetijegyként vagy napijegyként is szolgálhatA szerző felvételeKassa. Kétéves előkészület után jövő februárban végre a kassai tömegközlekedési eszközökön is csipkártyák váltják fel a hagyományos bérleteket. A hazai nagyvárosok közül Kassa utolsóként vezeti be a kártyás rendszert. Az illetékesek eddig főként a város sanyarú anyagi helyzetével indokolták a késedelmet, nemrég azonban banki kölcsönt vettek fel e célra, a jelenlegi helyzet ugyanis szerintük tarthatatlan, mivel az utazóközönség joggal követel a pénzéért színvonalasabb és korszerűbb szolgáltatást.

Štefan Dutko, a városi közlekedési vállalat forgalmi igazgatója szerint a kártyarendszer gyökeres változást jelent a kassai tömegközlekedésben, segítségével ugyanis lehetővé válik az egyes járatok kihasználtságának folyamatos vizsgálata, azaz hatékonyabban kielégíthetik a valós szükségleteket. „Maga a csipkártya 160 koronába kerül, ezt az összeget mindenkinek ki kell fizetnie, cserébe azonban egy olyan modern, gyakorlatilag hamisíthatatlan bérletet kap, amely öt évig érvényes, és amelyet a mobiltelefon-kártyák mintájára akár két hónapra előre is feltölthet. A kártya hetijegyként vagy napijegyként is szolgálhat, ezért vidékieknek is megéri megvásárolni. Az árusítást már a jövő héten elkezdjük” – tudtuk meg a forgalmi igazgatótól. Az „új időszámítás kezdetét” a járművek belsejében néhány napja plakátok hirdetik, amelyek kellemesen meglepték az utazóközönséget. A vállalat gazdálkodásában ugyanis hosszú ideig bajok mutatkoztak, sehogy sem tudtak kijönni a város által jóváhagyott támogatásból, ezzel szemben a vezetés csillagászati összegeket vágott zsebre év végi jutalom címén. A több tízmilliós beruházást kívánó csipkártyarendszer azonban rövid időn belül busásan megtérül, az utasok ugyanis szívesebben vásárolnak harmincnapos bérletet akkor, ha ezt a hónap bármelyik napján megtehetik, azaz nem csak elsejétől elsejéig érvényes.

A közlekedési vállalat tavaly négy cégtől kért árajánlatot és tervpályázatot, közülük választották ki a város számára legelőnyösebb, azaz legolcsóbb projektet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?