Nem akarnak újabb munkásszállókat Vágsellyén

Vágsellye |

<p>Másodszor is terítékre kerülnek az önkormányzati ülésen a román és szerb vendégmunkások.</p>

Újabb munkásszállók építését tervezi néhány vállalkozó az egykori közlekedési pályán és a közeli fedett vásárcsarnok területén. Adjunk hangot az elégedetlenségünknek a december 1-jei testületi ülésen – olvasható azon a szórólapon, melyet a napokban kaptak a Vág menti lakótelepen élők a postaládájukba.A Vág menti lakótelepen lévő házaktól nem messze, a híd lábánál már van egy munkásszálló. Az itt élők nem értik, miért éppen az otthonuk közelében emelnek további két ilyen komplexumot. Az egyik közösségi oldalon élénk vita támadt arról, miért nem elég már a munkásszállókból. A kórház egykori nővérszállóját és a Deáki úton lévő volt Jednota központját is vendégmunkások lakják. A koreai cégekben dolgozó román és szerb vendégmunkásokkal foglalkoztak már egy korábbi önkormányzati ülésen a képviselők. Néhány lány azt írta a közösségi hálón, hogy ezek a munkások zaklatták őket. A bejegyzésekre a rendőrség is felfigyelt. A vágsellyei járási és körzeti rendőrség dolgozói tájékoztatták a képviselőket, hogy csak két alkalommal kellett közbeavatkozniuk a vendégmunkások kapcsán. Egy embert súlyos testi sértés elkövetése miatt kiutasítottak a városból. A statisztikai adatok szerint lopások, támadások nem fordulnak elő gyakrabban azóta, hogy a vendégmunkások ott laknak. A helyi cégekben dolgozók egy része csak ideiglenesen tartózkodik a járási székhelyen, három hónapra szóló turistavízummal kaptak alkalmi munkát. A rendőrség dolgozói folyamatosan felügyelik a munkásszállókat és környéküket. Nem tartják aggasztónak a helyzetet, úgy látják, a közbiztonság megfelelő. A testületi ülésen szó volt továbbá arról, hogy be kell vonni az együttműködésbe a regionális munkafelügyelőség dolgozóit, akik folyamatosan ellenőriznék a városban dolgozókat, van-e érvényes munkaszerződésük és hivatalosan bejelentett ideiglenes lakhelyük.  Értesüléseink szerint a december eleji önkormányzati ülésen több lakos is felszólalni készül, ismét szó lesz a vendégmunkásokról és az újabb munkásszállásokról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?