Nem a ferencesek fajtalankodtak a fiúkkal (videó)

Pozsony |

<p>Nem a ferences szerzetesek fajtalankodtak a 14 éves Lukášsal és a 11 éves Alojzzal. A pozsonyi rendházban május végén tartott házkutatás során vett biológiai minta elemzése során kiderült, hogy az nem ondó, és tegnap a két fiú is visszavonta vallomását.</p>

Amint Ján Krstiteľ Balázs rendfőnök elmondta, a rendőrségtől független magánnyomozás során derítették ki, hogy a fiúkat a családjukat gyakran látogató idős, récsei lakhelyű férfi molesztálta. „Vélhetően akkor ijedt meg, amikor a tudomására jutott, hogy a rendőrség, országos pedofilellenes akciót tervez. Nem tudjuk ő terelte-e ránk a fiúk figyelmét, vagy azok maguktól vallottak a szerzetesek ellen, mindenesetre könnyű volt ebbe a környezetbe helyezniük a történteket, mert jól ismerték a rendházat” – mondta Ján Krstiteľ Balázs. Tatiana Kurucová pozsonyi rendőrségi szóvivő szerint most kiértékelik az új tényeket és új irányba kezdenek vizsgálódni. A három megvádolt szerzetest egyelőre nem mentették fel.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?