Nehéz helyzetben a komáromi Limes Galéria

Komárom
Komárom |

A járvány miatti kényszerszünetet követően ismét kinyitotta kapuit a Limes Galéria, amelynek helyzetét nemcsak a koronavírus, de az is nehezíti, hogy az idei évben eddig alig kaptak pályázati támogatást.

Június második hetében hosszú kihagyás után ismét új kiállítással jelentkezett a Limes Galéria (LG). Polák Ildikó a „Viadal árnyékában“ című július 12-éig látogatható fotótárlatát láthatják az érdeklődők. A műkedvelő fényképezéssel is foglalkozó alkotó az andalúziai bikaviadalokról készített mintegy kéttucatnyi fotója látható a Dúdor István Teremben. Habár nem profi fotósról van szó, a galéria vezetője, Farkas Veronika szerint ők mindig is odafigyeltek az amatőr, de színvonalas alkotómunkát felmutató személyekre is.

Pénz nélkül

A koronavírus miatt összesen 5 kiállítás maradt le a LG-ban a tavaszi hónapokban. Van, amelyiket be tudják pótolni, de nem volt ilyen szerencséje minden tervezett programnak. Ugyanakkor az igazán nagy problémát az jelenti, hogy a galériát működtető Pro Arte Danubii Polgári Társulás idén 5 pályázatot adott be a Kisebbségi Kulturális Alaphoz (KKA), viszont egyik esetben sem kaptak támogatást. Ez azért is súlyos probléma, mert idén döntő részben a KKA segítségével tudtak volna pénzhez jutni, civil szervezetként nem kapnak állami támogatást. Farkas Veronika felháborítónak tartja, hogy színvonaltalannak minősítették a kiállítási terveiket. Kiemelte, a LG nem pusztán helyi, hanem országos és nemzetközi kiállítótér is, ahol a kortárs képzőművészet színvonalas alkotóinak – legyenek azok professzionálisak vagy műkedvelők – adnak fórumot. Évente átlagban 10-15 kiállítást szerveznek.

A LG 2001 óta a komáromi volt katonatemplomban működik, amely a város tulajdonában van, így ami az épület fenntartását illeti, annak költségeit az önkormányzat állja. A kiállítások, egyéb rendezvények költségei, az alkotók és az 5-6 munkatársuk tiszteletdíjai és költségtérítése esetében azonban már a polgári társulásnak kell előteremtenie a pénzt. Farkas Veronika elmondta, most gyakorlatilag mindenki ingyen végzi a munkáját. Kérdés azonban, hogy meddig lehet egy ilyen finanszírozási „vákuumot“ fenntartani, s emiatt már felmerült a galéria bezárásának gondolata is.

Mi lesz még idén?

Eredetileg Márai Sándor és Szinyei Merse Pál emlékére is terveztek rendezvényeket az idei évben, most keresik annak módját, hogy támogatások híján is meg tudják ezeket szervezni. Ugyanakkor a körülmények ellenére a galéria továbbra is működik. Többek között június 19-én nyílik majd meg a következő tárlat, amely Iveta Ledererová három dimenziós grafikáit fogja bemutatni – úgy, hogy a művész ingyen vállalta, az előbb vázolt helyzet miatt. Az év egyik legnagyobb és legjelentősebb „dobása“ Vladimír Klein komáromi születésű, nemzetközileg is neves üvegművész szeptemberi tárlata lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?