Negyvenöt év az éneklés szolgálatában

Mészáros Magdolna 1979 óta vezet éneklőcsoportot Felsőszeliben. A Covid-19-világjárvány idején gondolta úgy, hogy a megsokasodott szabadidejét hasznosan kellene eltölteni, így elkezdte összegyűjteni a jelenlegi Rozmaring Éneklőcsoport és annak elődje történetét, adatait. 

Emlékek megörökítése

„Már előtte, a csoport 2019-es 40-es évfordulójakor érlelődött bennem a gondolat, mivel az énekszó elszáll, az írás megmarad, ezért meg kellene örökíteni a sok munkát, történetet, emléket. 2019 novemberében nagyszabású kiállítást szerveztünk a jubileumi ünnepségre, 14 tablót készítettünk külön a nótaestről, az énekkarról, a citeracsoportról, a táncosokról, a szervezeti életről. Az ünnepi műsor után hiányérzet volt bennem, de még nem tudtam, hogy ebből könyv lehet, aztán jött 2020 márciusa, amikor karanténba kerültünk a világjárvány miatt. Ekkor kezdtem az anyaggyűjtést, ami két évig tartott. A könyv, amelynek címe Énekkel a megmaradásunkért, 2023 októberében jelent meg, de bemutatója csak decemberben volt. A kiadvány a község, a Csemadok és a Bethlen Gábor Alap segítségével jelent meg. Az énekkel azt szerettük volna kifejezni, hogy vagyunk. A könyv mottója Sütő András gondolata: amíg egy nép énekel, addig messzire hallatszik, hogy létezik. Az ének segítségével igyekeztünk hírt adni magunkról a környéken és távolabb is, hogy a Mátyusföldön vannak még magyarok, akik szeretik a szülőhazájukat, az örökségüket és nem hagyják azt veszni”

– fogalmazott.

Visszatekintés

A könyv nemcsak a felsőszeli énekkarról szól, hanem a környék kórusairól is.

„Tulajdonképpen adalék a mátyusföldi énekkaros mozgalomhoz, amely azért dolgozott, hogy megmaradjon a magyar kultúra a régióban. Ezért is került a könyv borítójára az V. Kodály Napok gálaműsorán készült fotó 1981-ből, amelyen a Galántai járás kilenc kórusa lépett fel. A járási versenyeknek köszönhetően mindig jó kapcsolatokat ápoltak a kórusok egymással, amiket az 1990-es években tudtunk sikeres együttműködéssé alakítani. Aki tehát elolvassa a könyvet, arról is képet kap, hogy milyen munka folyt a Csemadokon belül és a kórusok, kultúrcsoportok között”

– magyarázta.

Rozmaringok

A felsőszeli énekkar az 1990-es évek elejéig többszólamú kórusműveket, népdalfeldolgozásokat éneklő vegyes kar volt. A rendszerváltás után sokan kiestek a csoportból, főként a megváltozott munkakörülmények miatt, így fokozatosan az egyszerűbb művek, népdalcsokrok felé fordultak és 1995-ben felvették a Rozmaring Éneklőcsoport nevet. A felsőszeliek 2009-től részt vesznek a kétévente megvalósuló Rozmaringok Országos Találkozóján, ami a rozmaring nevet viselő csoportok fesztiválja. Minden alkalommal más településen szervezik meg a találkozót. Erről és az ott fellépő csoportokról is olvashatunk sok érdekességet, ahogy a Felsőszeli testvértelepülésein, Kaposszekcsőn és Darnózselin működő csoportokról, az ottani rendezvényekről is. Mészáros Magdolna szavai szerint a könyv a Csemadokot is reprezentálja, emlék azoknak, akik részt vettek a kórus életében, amellyel fel tudják idézni az elmúlt évtizedeket.

Az elődökről

A bevezető a Felsőszeliben egykor működő egyházi, katolikus és evangélikus kórusokról szól. A Csemadok megalakulását követően 1950-től működött énekkar Bánszky Jenő és Hasák Lajos vezetésével. 1967-ben Soós Kálmán tanító vette át a kórusvezetést és emelte a tagok számát 40-re. Nagy sikert arattak az 1969-ben első alkalommal megszervezett Kodály Napokon, de sajnos a tanító betegsége miatt 1972-től kényszerszünetet kellett tartaniuk. Két évvel később Pálinkás Magdolna vette át a kórust, de csak néhány fellépést vállalt, így újabb kihagyás következett a csoport életében, míg 1978-ban, édesapja, Danajka Lajos biztatására Mészáros Magdolna vállalta a kórusvezetést.

„Valacsai Ilona kollégámmal a téli szünetben végigjártuk a falut a lista alapján, amit édesapám adott a korábbi kórustagokról. Nagy örömünkre a többség szívesen csatlakozott, így 1979 tavaszán, a Csemadok 30 éves évfordulóján már felléptünk”

– emlékezett a kezdetekre. A könyvben sokat olvashatunk az 1985-től rendszeresen megszervezett nótaestekről, ahol helyi szólisták is fellépnek az éneklőcsoport mellett, de mivel a helyi néptánccsoport is mindig része volt a műsoroknak, így őket sem hagyta ki a szerző.

„Amit elértünk, nem egyedül csináltuk, mindig voltak mellettünk más csoportok is”

– hangsúlyozta. Számos emlékezetes történet és emlék olvasható a könyvben, külföldi vendégszereplések és csoportok vendéglátása, fogadása Felsőszeliben. Az énekkari tagok visszaemlékezései színesítik a kiadványt, de nagyon sok névsor és az énekelt művek listái is bekerültek. Gyermekei születésekor Józsa Mónika és Simkó Mária helyettesítették rövid ideig Mészáros Magdolnát.

Folyton mozgásban

A kórusvezető kifejtette, amikor elkezdte, nem gondolt arra, hogy meddig fog tartani ez a munka, de a pozitív visszajelzések állandóan arra ösztönözték, érdemes folytatni.

„Amikor a fellépéseken a nézők tapssal jutalmaztak minket, mindig újabb ötletek merültek fel, merre lehetne továbblépni, milyen műveket lehetne megtanulni, hogyan lehetne színesíteni a műsorokat. Talán nem is kell arra gondolni, hogy meddig fogjuk folytatni az utat. Ha valami tetszik a közönségnek, akkor az a következő évben is tetszeni fog, és egy idő után elvárják, hogy újra és újra meghallgathassanak minket. A különféle versenyeken, fesztiválokon változó sikerrel szerepeltünk, de ezzel nem sokat törődtünk, mert felismertük, a lényeg az, hogy találkozunk más kórusokkal, együtt énekelünk és mindig van idő a szórakozásra is. Ezek az élmények erőt adnak ahhoz, hogy továbbgondoljuk, hogyan folytassuk. A közös éneklés olyan lelki boldogságot ad, hogy nem lehet abbahagyni”

– fogalmazott. Úgy véli, a modern kor azt hozta, hogy nagyon színes lett a világ, egyre több rendezvény van, ahol szerepelhetnek és találkozhatnak a dalostársakkal. Ez rengeteg próbával, felkészüléssel jár, csak nyáron van néhány hét, amikor szünetet tartanak, de általában akkor is vannak fellépések. Megjegyezte, mindig lehet rájuk számítani, nem szokták visszautasítani a felkéréseket a fellépésre. Azt is hozzátette, aki az elmúlt 45 évben csatlakozott az énekkarhoz és később kilépett a csoportból, annak mind nyomós oka volt rá. Tapasztalatai szerint ugyanis az emberek szeretnek együtt lenni, énekelni, közösségbe járni. 

Tavaly nagy sikerrel mutatta be a csoport a helyi néptáncosokkal, szavalókkal kiegészülve Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélő költeményét, amellyel felléptek a nagyfödémesi Szentgyörgyi Miklós Színjátszó Fesztiválon, az esztrádcsoportok területi seregszemléjén, majd a Szepsiben és Buzitán szervezett Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon. Több helyen bemutatták a környéken is a darabot, amelyet a Petőfi-emlékév alkalmából tanultak meg. Nemcsak a közönség, hanem a szereplők is annyira élvezték a projektet, hogy idén is szeretnének hasonló vidám darabot színpadra állítani. Közben szorgosan készülnek a nótaestre, amely február elején lesz a helyi kultúrházban.

A beszélgetés végén Mészáros Magdolna fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a férje, György és a szülei, illetve a családja támogatása nélkül sem a könyv nem született volna meg, sem az énekkar nem létezne már negyvenöt éve.