Negyvenmillió eurót költenek árvízvédelemre

<p>Kassa. Nyolc hónapos munka után több mint 540 méternyi töltést adott át a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat a Hernád bal partján. Ezzel befejeződött az árvízvédelmi rendszer kiépítésének első szakasza. A tervek szerint 2020-ig összesen tizenkét kilométernyi töltést újítanak fel.</p>

KOCSIS EDINA

A környezetvédelmi tárca a 2010-es nagy árvíz miatt dolgozta ki a város árvízvédelmi stratégiáját, megvalósítására a tavaly októberi kihelyezett kormányülésen 40 millió eurót különített el a kormány. „Kassán korábban nem okoztak gondot az áradások, természetesen az éghajlati és hidrometeorológiai változások miatt új számításokra volt szükség – a hatvanas évek árvízvédelme nem elég erős ahhoz, hogy megvédje a várost” – közölte Peter Žiga környezetvédelmi miniszter.

A gátfelújítást a folyó leggyengébb – Kassa Dzsungel szakaszán – kezdték tavaly júniusban. A töltésbe nyolc méter mélyre húsz centiméter vastag és százhúsz méter hosszú földalatti szigetelő falat építettek, amely meggátolja a víz átszivárgását. A töltést ötven centiméterrel megemelték. A gátszakasz felújítása 153 ezer euróba került. A munkálatokat a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat önerőből finanszírozta.

Az árvízvédelmi munkálatokat a folyó jobb partjának felújításával folytatják,

3200 méterrel növelik a folyam áteresztő kapacitását. Az építkezéshez 2013 végén láttak hozzá, és három éven belül befejezik. Ezután megerősítik a többi töltésrészt is Téhánytól (Ťahanovce) egészen Abaszéplakig (Krásna nad Hornádom).

„Az átfogó rekonstrukció biztonságos és nyugalmas életet jelent a part közelében élőknek, a Hernád pedig fokozatosan a kassaiak pihenőhelyévé válhat. A lakosok új bicikliutat használhatnak, lesz hol sétálni és futni” – közölte Richard Raši, Kassa főpolgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?