Négy faviskó égett le Csilizpatason

Négy faviskó égett le Csilizpatason

Amint arról korábban beszámoltunkhétfő délben tűz ütött ki a csilizpatasi romasor kellős közepén.

A járási tűzoltóság parancsnoksága hétfőn, röviddel 13.00 óra előtt kapta a riasztást, hogy Csilizpatason faviskók lángolnak, aránylag erős intenzitással. A nagyszombati központ ügyeletes tisztje azonnal elrendelte a magasabb fokozatú kivonulást, így Nagymegyerről két tűzoltókocsi, Dunaszerdahelyről pedig egy, majd még két további tűzoltó tartálykocsi vonult ki a tűz oltásához. A helyszínre érkezvén láttuk, hogy három, fából épült viskó már lángokban áll. Az oltást az erős szél és a nagy hő is nehezítette, ezért további segítséget kértünk a galántai, a nagyszombati és a komáromi kollégáktól”

– tájékoztatja lapunkat Lelkes István, a dunaszerdahelyi járás Tűzoltóság és Műszaki Mentőszolgálatának igazgatója.

A helyszínre azonnal megérkezett Takács Ernő polgármester, aki többek között a tűzoltók állandó és megfelelő mennyiségű ivóvízellátásáról gondoskodott. Mivel a lángok a beépített terület közepén csaptak fel, a kivonuló tűzoltók elsődlegesen a tűz terjedését igyekeztek meggátolni. Összesen 14 tűzoltókocsi és kb. 60 tűzoltó vállvetve segédkezett a lángok megfékezésében, köztük több környező falu önkéntes tűzoltó csapata is.

A kárt még nem sikerült felmérni, a tűz oka egyelőre ismeretlen, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Becslés szerint a tűzoltóknak 70–80 ezer eurós értéket sikerült megmenteni a tűz megfékezésével. „Délután öt órára lokalizáltuk a tüzet és éjfélkor lett kijelentve a tűz teljes likvidálása” – zárta a tájékoztatást Lelkes. Ezek után éjfélkor a tűzoltók átadták a helyszínt a falu polgármesterének, Takács Ernőnek.

Éppen Komáromból érkeztem haza, amikor pontosan 12.55-kor hívott a szomszédom, hogy ég a romasor. Azonnal indultam a helyi önkéntes tűzoltókkal együtt, akkor már éppen megérkeztek a hivatásos tűzoltók is Nagymegyerről és Dunaszerdahelyről. Lezárták az utakat, és elkezdődött az oltás. Majd 13.00-tól rendkívüli állapotot hirdettünk ki, és evakuáltuk a tűzesetben érintett lakosokat. Többen barátoknál, családtagoknál húzták meg magukat, mintegy 40 lakosnak a kultúrházban nyújtottunk ideiglenes menedéket. A csilizpatasi önkéntes tűzoltók éjféltől reggel hét óráig felügyelték a helyszínt, de szerencsére sehol sem csaptak fel rejtett tűzfészkek lángjai” – mondta el lapunknak a polgármester, majd folytatta: „Az emberek összefogtak, aki tudott, segített. Ki matracot, pokrócokat, vánkost hozott, vagy élelmiszert, vagy pelenkákat a gyerekek számára. Több szervezet is jelezte, hogy segíteni szeretnének. Nagyon köszönjük ezt az együttérző gondoskodást mindenkinek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?