Négy éve indult újra a közgazdászképzés

Érsekújvár. „Célunkat, hogy a közgazdászképzést 1987 után újraindítjuk a városunkban, maradéktalanul teljesítettük” – mondta Bábi László, az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola és Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója.

A léggömbök azokat a merész terveket jelképezték, amelyeknek csak a csillagos ég szabhat határtCsuport István felvétele Érsekújvár. „Célunkat, hogy a közgazdászképzést 1987 után újraindítjuk a városunkban, maradéktalanul teljesítettük” – mondta Bábi László, az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola és Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója.

Történelmi pillanatnak lehettek a tanúi tegnap a megyei fenntartású ipari iskola udvarába látogatók. Az intézmény életében először kereken tíz osztály – hat szlovák és négy magyar – diákjai búcsúztak az alma matertől. Az ipari iskola vezetése négy évvel ezelőtt nyitotta meg újra a városban a Kereskedelmi Szakközépiskolát, amelynek sokéves hagyománya volt Érsekújvárban, egészen addig, míg 1987-ben be nem zárták. A szakterület iránt érdeklődő diákok kénytelenek voltak Nagysurányba utazni. „A lányok érkezésével megváltozott az iskola arculata, a fiúk udvariasabbak, előzékenyebbek lettek. Továbbra is nagy az érdeklődés a közgazdaságtan iránt, a 34 fős magyar osztályba 66 diák jelentkezett. Folytatni szeretnénk a négy éve megkezdett munkát, és szeptemberben egy magyar és két szlovák osztályt nyitunk a Kereskedelmi Szakközépiskolában” – árulta el a lapunknak Bábi. A búcsúzó közgazdászok sárga léggömböket eresztettek szélnek az iskola udvarán, amelyek azokat a merész terveket jelképezték, amelyeknek csak a csillagos ég szabhat határt. Kiváló tanulmányi eredményéért Futó Tamás, Kelemen Krisztián; kiváló iskolai munkájáért Gléba Gergely, Pápay Anita, Petrík Vivien, Kunstár Gabriella, Oravek Tamás, Tóth Adrián, Bogár Éva, Nehánszki Krisztína és Gál Beáta részesült elismerésben. Szakmai versenyeken való sikeres szerepléséért Borsányi Tamás és Krutek Roland, kiváló tanulmányáért Pathó Bálint és Hajdú Andrea kapott emléklapot. Gejza Pischinger polgármester, az iskola öregdiákja a 33. ballagási évfordulóját ünnepelte ezen a napon az iskola vezetésével és a diákokkal közösen. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?