Négy év múlva elkészül az autópálya

Eperjes |

<p>Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Miskolc&ndash;Kassa&ndash;Eperjes autópályáról folytatott tárgyalást Andrea Turčanovával, Eperjes polgármesterével.</p>

Németh Zsolt Szesztay Ádámmal, Magyararország kassai főkonzuljával érkezett Eperjesre, ahol a város és a megye vezetőivel főleg a két országot összekötő autópályáról tárgyaltak. „Sor került az első olyan tárgyalásra, melynek keretében deklaráltuk az együttműködést. Németh Zsolt kijelentette, a magyar fél készen áll a Miskolcot Kassával összekötő útszakasz befejezésére” – mondta a polgármester.

Nyíregyháza és Eperjes testvérvárosok, ezért a tervezett autópálya tervét több magyarországi vállalkozó is üdvözölte. „Az igazi áttörés meggyőződésem szerint egy nagyarányú infrastrukurális fejlesztéstől, a Miskolctól Kassán és Eperjesen át egészen Lengyelországig vezető autópályának a megépítésétől várható” – nyilatkozta Németh Zsolt. A külügyi bizottság elnöke a látogatás során megnyitotta a Kóstold meg Nyíregyházát rendezvényt, amelyen turisztikai, mezőgazdasági és kézművestermékekből álló kínálatát mutatja be a város. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?