Napokon át töltötték, cipelték a zsákokat

Egy héttel ezelőtt mindenütt, ahol árvíz fenyegetett, emberfeletti küzdelem folyt. Bőstől Csicsóig emberek százai figyelték éjjel nappal a töltéseket, töltötték homokkal a zsákokat, és hordták oda, ahol megjelent a buzgár, ahol szivárgott a víz. A híradások egy szóval sem említették, hogy legválságosabb a Bős és Szap között fekvő Csiliznyáradon volt a helyzet.

Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha Csiliznyárad határában a töltés nem bírta volna a terhelést – mondja egy helybeli. Ajánlja, győződjünk meg szavai igazáról. A töltés legalját figyeljük, a homokzsákok mennyisége önmagáért beszél.

A szemlére kalauzt viszünk magunkkal, Végh István tanítót. – Emberpróbáló napokat éltünk át valamennyien, nemcsak a saját, hanem a közös vagyont is féltettük. Az összefogás fantasztikus, felejthetetlen volt. A nyáradiakkal zsákoltak a szapiak, a balonyiak, a csilizradványiak, a csilizpatasiak. És két szakasz katona is, habár a védelmet nem lehetett rájuk bízni. Sajnos, itt kezdetben nagy volt a káosz – mondja Végh István. – Csütörtökön, augusztus 15-én szolgálat figyelte az áradó folyamot, s bár Nyáradon járt a védelmi miniszter és a legfelsőbb katonai vezetés, még másnap sem tettek szinte semmit. Pedig addigra már több helyen átázott a töltés alja, és ömlött a víz. Kezdetben nagyon akadozott a mentési munkálatok szervezése, hol homok nem volt, hol zsák. Emberekből nem volt hiány, ám előfordult, hogy kétszázan tétlenül nézték, ahogy százan dolgoznak. Nem tudtak mit tenni, hiszen még teherautók sem voltak a homok szállítására. Amikor a nyáradiak látták, nem minden folyik az elképzeléseik szerint, maguk kezdték szervezni a mentési munkákat.

– Az anyagi terheket a helyi vállalkozók állták, és teherautókat küldtek homokért, egészen Erdőhátra. Ha a nevekre kíváncsi, nem hagyható ki Miklós Béla és fia vagy Nagy Tibor, de a sort folytatni kellene, hiszen a 20 ezer zsákot sok-sok ember – a hetedikesektől a nyugdíjasokig – töltötte, cipelte napokon keresztül, pihenés, alvás nélkül. A vöröskeresztesek, nem is tudjuk, honnan érkeztek, ételt, italt hoztak.

Nagy pánik volt, de akadtak, akik megőrizték nyugalmukat, ők irányítottak, ők mutatták, hogyan, hova kell a homokzsákokat elhelyezni. A pedagógus szerint így sikerült megmenteni a töltést, a környező községeket, az embereket és vagyonukat. Bár az illetékesek, látva, hogy a víz egy méterrel a töltés alatt vonul el, egyre hangsúlyozták, nincs veszély. A helybelieken és a környék lakóin mégis úrrá lett a pánik. Rettegtek, mert tudták, hogy míg az egész szakaszon megerősítették, szigetelték a töltést, Bőstől Csiliznyáradig nem végezték el a munkálatokat.

– A töltés közepe kavics, nem csoda, hogy följött a víz. Attól tartottunk, hogy besüpped, olyan volt, mint a kocsonya. A mai napig látható, hogy oda, ahol erőteljes volt a szivárgás, szakaszosan hány zsákot kellett tenni, kaviccsal leterhelni. Komoly volt a veszély – mondja meggyőződéssel Végh István.

A töltésen katonákkal találkozunk, a Malackából érkezőket a homokzsákok ürítésére vezényelték ki. A temérdek munka láttán az élettől is elment a kedvük. Azon morfondíroztak, hogyan tudják a kövek alól kiszabadítani az átázott homokzsákokat.

Bár Szapnál 853 centiméterrel tetőzött a Duna, a töltéssel nem volt gond. Nem szivárgott, hiszen a védőfal 18 méter mély, 6–8 milliméteres fólia, földréteg fedi. – Gátőreink mindent tudnak a védekezési teendőkről. Kézbe vették az irányítást, a teherautók a megadott helyre szállították a homokot, a zsákokat. Csak 4–5 lapát homokot tettek a zsákokba, a megadott helyre pedig nem a nehéz teherautók, hanem könnyű járművek, traktorok szállították. Minden ötödik zsák lerakása után árkot ásattak az esetleges szivárgás elvezetésére. Nem is volt pánikhangulat, bár nem sokat aludtunk – emlékezik Bartal Imre polgármester. – Azonnal betiltottuk a katasztrófaturizmust – mondja – , hiszen a bámészkodók csak akadályozták a munkálatokat. Nem tudatosították a veszélyt, nem foglalkoztatta őket a gondolat, mi történhetne, ha „elindul” a töltés.

terA polgármester a nyáradi szervezetlenséget azzal magyarázza, hogy ott nem voltak gátőrök, rossz minőségű a töltés. A 4,5 kilométeres szakaszból 2 kilométernyit meg kellett erősíteni. – A mi gátőreink már 3 évvel ezelőtt figyelmeztették a bősi illetékeseket, hogy amint a vízszint eléri az 5,20 métert, Nyáradon nyomban szivárogni kezd a töltés. Senki nem vette őket komolyan. Külön szerencse, hogy mi a Dunai Vízügyi Igazgatóság somorjai részlegéhez tartozunk, példás az együttműködésünk. Ésszerű volna, ha az egész szakaszt ők felügyelnék, mert ismerik a töltést, a településeket, a helyzetet. Amikor Csúnnál 20 kapun át az öreg Dunába vezették a temérdek vízmennyiséget, a vízerőműből pedig egyenesen az új Dunába, komolyan féltették a nyáradi töltést – hangsúlyozza a polgármester.

A térség lakói már megnyugodtak, holott a belvíz jelentős károkat okozott mindenütt. – Meg kellett tanulnunk együtt élni a vízzel. Amint megemelkedik a Duna szintje, a kertekben és a pincékben is megjelenik a víz. A tavaszi károkhoz képest a mostani jóval súlyosabb. A község alacsonyabban fekvő részein nincs is olyan ház, kert, amelybe ne tört volna be a víz. A nyugdíjas Écsi Imre portája előtt keserűséggel a hangjában sorolja: kára legalább 25–30 ezer korona. A kertbe invitál. A valaha felkarózott paradicsom olyan, mint a száraz kóró, a fűszerpaprika, mint a gaz, pedig vízben áll. A kukorica is.

– A napon felforrósodott a talajvíz, a zöldség, a burgonya rothadásnak indult. A feleségem szívbeteg, a pusztulás látványa tovább rontott egészségi állapotán. Kisnyugdíjasok vagyunk, a kertet azért műveltük, hogy ne kelljen pénzt adni a zöldségért, hagymáért, burgonyáért. Kárba veszett a munkánk.

Út menti tó

Szap és Medve között egy kiterjedt „tó” emlékeztet a levonuló árra, a belvízre. A vadkacsák és a szürke gémek láthatóan jól érzik magukat a posvadó vízben. –

Augusztus 14-e óta a helyiek tartottak járőrszolgálatot, s amikor megjelentek a veszélyes buzgárok, nekiláttak a zsákolásnak. A balonyi, a csilizradványi, a patasi és a szapi fiatalok segítettek, éjjel-nappal, önként. Három nagy, 25 kisebb buzgárt kellett betemetni, 20 ezer homokzsákkal. A töltéssel nem volt gond, ezen a szakaszon szigetelték. A belvíz viszont alaposan megkeseríti életünket – mondja Morva László, Medve polgármestere.

Az 1965-ös csicsói gátszakadás örökké fájó emlék marad. – Most is volt egy kis pánikhangulat, hiszen augusztus 17-én a vízszint 879 centiméteres volt, hetvenhét centiméterrel magasabb, mint 1965. június 17-én, amikor átszakadt a gát. Ráadásul a községben cserkészek vertek tábort, az árvíz hírére a szülők megállás nélkül telefonáltak. Mi megúsztuk, szinte károk nélkül vészeltük át a mostani árvizet. Persze, amint apadni kezd a Duna, feljön a talajvíz – véli Polgár Tibor, Csicsó polgármestere.

Both Tibor kulcsodi polgármesterrel együtt elégedetten szóltak a szigetelt töltés teherbíró képességéről. – Igaz, a felnyomódó belvíz miatt úsznak a gabonaföldek, az egész szakaszon vízben állnak az erdők. Pedig az itt élő öregek tudták, mit kell tenni a termés védelmében: körbebeárkolták a földeket. Azt is tudták, ahol egyszer nádas volt, bármit tesznek is, egyszer megint nádas lesz – mondja.

Szúnyoginvázió várható

Csiliznyáradtól Csicsóig a töltések menti árterekben áll a víz, és posvad a nagy melegben. Egy-másfél hét múlva „megeszik” az embereket a szúnyogok. Pedig elejét lehetne venni az inváziónak. – Ha községenként volna is pénzünk a permetezésre, a lokális védelem semmit sem érne. Összehangolt szúnyogirtásra, állami segítségre van szükség. Egy-egy permetezés 20–25 ezer koronába kerül, hatékonysága száraz időben másfél hét. Ha viszont esik az eső, nyomban lemossa a levelekről a permetet, vagyis újra kell kezdeni az egészet. A múltban vissza lehetett igényelni a költségeket, ám ez a lehetőség megszűnt. Amióta felépült az erőmű, sokkal több a szúnyog. Pedig az életünket megkeserítő vérszívók kiirtására az államnak csupán 5 millió koronát kellene fordítania. A környezetvédelmi illetékesek szorgalmazni fogják a mielőbbi szúnyogirtást, mert ha marad a meleg, hamarosan szúnyogfelhő lepi el a vidéket. Félő, nem lesz akarat problémánk kezelésére – foglalta össze kollégái véleményét Szap polgármestere.

– Azt írják meg – állított meg a töltés közelében egy bajuszos idős bácsi –, hogy a természet a rossz bánásmódot kamatostul megbosszulja. Az emberiségen.