Nagyüzem a tornaljai gimnáziumban

Tornalja. Nagy a jövés-menés ezekben a napokban a tornaljai gimnáziumban.

Most érettségizik a magyar osztály 21, s a szlovák osztály 27 diákja. Mint megtudtuk, a végzős diákok között erős a továbbtanulási kedv, de mivel több intézményt is meg lehet jelölni – akár egyetemet és alacsonyabb szintű iskolát is egyszerre – pontos adatokat arról, hogy hányan tanulnak tovább egyetemen és hányan szakosítóban, csak a felvételik után lehet majd tudni.

Az érettségi mellett az előző hét hétfőjén került sor a négyéves tagozat felvételi vizsgáinak első, csütörtökön a második fordulójára. Mint azt Galo Pál Vilmos igazgató elmondta, csekély volt azon jelentkezők száma, akik nem teljesítették a felvételi követelményeket. A magyar osztály szeptemberben megfelelő létszámmal, a jelenleg adatok szerint 26 tanulóval indul. Ehhez csatlakozhat még akár újabb tíz olyan diák is, akik az intézményt mint második iskolát jelölték meg, s a csütörtöki felvételin meg is feleltek. A végső létszám csak május 14-én derül ki, ekkorra már meg kell történnie a beiratkozásnak. A szlovák osztály iránt viszont nagyon alacsony volt az érdeklődés. Ha a tornaljai középiskolát másodikként megjelölő diákok többsége itt folytatja tanulmányait – ami azt jelentené, hogy nem vették fel őket abba az iskolába, ahol eredetileg szerettek volna továbbtanulni –, indulhat szlovák osztály is, ellenkező esetben nem lesz meg a nemzetiségileg vegyesen lakott területek számára meghatározott minimális létszám sem. Ugyanez a helyzet a nyolcéves tagozattal is. Április 10-éig, a jelentkezésre megszabott határidő lejártáig a magyar osztályba tizenhatan jelentkeztek, a szlovákba csak nyolcan, ezért a szlovák gyerekek jelentkezését a csekély érdeklődés miatt – ebben az esetben legalább 12 tanuló szükséges egy osztály indításához – az iskola kénytelen volt elutasítani. „A gond nem az, hogy a helyi szlovák általános iskolában nem lenne elég gyermek, vagy hogy nem akarnak gimnáziumban tanulni, hiszen nagyon sok esetben más városok intézményeibe jelentkeznek a gyerekek” – mondta a gimnázium igazgatója.

Szeptembertől egyébként a tornaljai gimnázium diákjai már az átalakított iskolaépületben kezdhetik a tanévet. Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly mintegy 18 millió koronás beruházással kezdtek hozzá a ráépítéshez – ez az összeg mára 20 millió korona körül mozog –, melynek során még egy emeletet építettek a hajdani földhivatal épületére, s a tetőteret is beépítették. Ezeknek a munkálatoknak köszönhetően hat új tanteremmel, szertárakkal, klubhelyiséggel, irodákkal és egy pazar, a tetőtérben kialakítandó díszteremmel, konferenciateremmel bővül az intézmény. A kivitelező cég vezetőjétől megtudtuk, ha semmi nem jön közbe, a munkálatokat a tervezettnél két héttel korábban fogják befejezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?