Nagyszelmenciek: háborúról szó sincs, szürke hétköznapokról annál inkább

Tóth János helyi lakos biztos benne, hogy az itt élkőknek nincs mitől tartaniuk
Nagyszelmenc |

A Nagymihályi járásbeli, az ukrán-szlovák határ által kettészelt Nagyszelmencen élők szerint sokkal nagyobb problémát csinálnak az emberek az orosz-ukrán dologból, mint amilyenről a valóságban szó van. A megkérdezett lakosok szerint a határ mindkét oldalán nyugalom uralkodik, az emberek úgy jönnek-mennek, mint ezelőtt.  

Bár a legfrissebb hírek szerint Igor Konasenkov, az orosz védelmi miniszter szóvivője ma délelőtt Moszkvában bejelentette, hogy az orosz déli és nyugati katonai körzet azon csapatai, amelyek részvétele véget ért az Oroszország területén zajló hadgyakorlaton, már megkezdte a felkészülést az állomáshelyükre történő visszatérésre, az ukrán külügyminisztérium szerint továbbra sem érzik magukat biztonságban, ugyanis sokféle hasonló bejelentést kaptak már Oroszországból. A folyamatosan beérkező hírek hallatán valóban úgy tűnhet, hogy az oroszok szinte bármikor lerohanhatják Ukrajnát, azonban a határ mentén élők, illetve az ukrán oldalról érkezők szerint korántsem olyan puskaporos a levegő, mint ahogy azt a hírközlésekben állítják. Ma délelőtti kiutazásunk során először Tóth Lajost, az évtizedekkel ezelőtt kéttészelt Nagyszelmenc polgármesterét kérdeztük a helyzetről, aki többször is elmondta, hogy az itt élőknek meglátása szerint semmi oka az aggodalomra. „Az itteniek úgy élik a hétköznapjaikat, mint ezelőtt. A határon a szokásos járőrökön kívül egyetlen katona sincs a térségben, és tankokat vagy harckocsikat sem láttunk. A faluban természetesen most is sok olyan család van, akinek sok hozzátartozója a határ túloldalán él, de tudtommal ők sem pánikolnak. Az emberek jönnek-mennek, a határ továbbra is nyitva van, senki sem figyelmeztetett bennünket arról, hogy készüljünk a háborúra. Sokkal nagyobb gondot okoznak a világjárvány miatt bevezetett óvintézkedések, a korábbi évekhez képest most közel 80 százalékkal kevesebb ember jár át a határon. Nem a háborútól félnek, hanem a világjárványtól, s ebből eredően megcsappant a vásárlói turizmus is. Bár az árak már Ukrajnában is hasonló szinten vannak, mint nálunk, míg nem léptek életbe a korlátozások, sokkal nagyobb volt a nyüzsgés a faluban” – közölte lapunkkal Tóth Lajos (MKP) polgármester.


A gyerekeket féltik

A határátkelő közelében létrehozott parkolóban közel hét éve parkolóőrként dolgozó Fedák Milán is hasonlóképpen vélekedik a helyzetről, mint a falu első embere. Bár kedve volt nyilatkozni, a fényképezőgépünk elé már nem volt hajlandó odaállni. „Én sem értem, miről beszélnek a tévében meg a rádióban. Olyan csend van, hogy még a határ túloldalán csicsergő madarakat is hallani. Nem mondom, hogy nem félek, hiszen két gyerekem is van és nekem ők a legfontosabbak, de itt valóban nagy a csend. Ma reggel is többen jöttek át Ukrajnából, köztük egy doktor is, aki Poprádon dolgozik. Ő sem panaszkodott, de a többi olyan sem, aki hétről hétre ingázik a két ország között. Nyugodtság van, és bízom benne, hogy ez így is marad” – nyilatkozta az Új Szónak Fedák. A határátkelő közelében várakozva valóban úgy jöttek-mentek az emberek, mint korábban. Senki sem jött át a határon nagy táskákkal felpakolva, sőt olyanokat is láttam, akik bőröndökkel mentek Ukrajna irányába. Azok az ukránok, akiket a határ irányába tartva, mente közben sikerült megszólítanom, nevetve és nagyon röviden csak annyit mondtak: Niet Putin, Niet vojna (ezzel valószínűéleg azt akarták mondani, hogy Putyinból és a háborúból sem kérnek- a szerk. megj.).

 

Nem néznek híreket

Jabrik Nikoletta és férje Péter a Nagyszelmenchez közeli Kaposkelecsényben laknak, de ők is úgy vélekednek, mint az előttük megszólítottak. „Mi igazából azt sem értjük, hogy miért akarnak háborúzni. Az igazat megvallva a pandémia berobbanása óta szinte csak idehaza tartózkodunk, a két kisgyerekkel inkább nem járunk sehova. Ha bekapcsoljuk a tévét, igyekszünk mellőzni a híradásokat, mert azok úgyis úgy közvetítenek, ahogy nekik éppen megfelel. A telefonnal is óvatosan bánunk, mert a közösségi hálókon sem jobb a helyzet. Ettől függetlenül reméljük, hogy minden lecsitul és sikerül békésen lezárniuk az egészet” – mondta lapunknak a fiatal házaspár. Bárkivel is szóba elegyedtem, szinte ugyanazokat a válaszokat kaptam: nincs mitől félniük, békés a helyzet és hogy nem lesz háború. Természetesen olyanokkal is beszéltem, akik az amerikai hadsereg beavatkozásával nem értettek egyet, de olyanokat is találtam, akik az oroszokat szidták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?