Nagyszabású családi húsvétváró Pereden

húsvétváró-Pered
PERED |

A Szigetköz és Mátyusföld együttműködése nevű projekt keretében húsvétváró családi napot szerveztek a helyi kultúrházban. A programok között minden korosztály találhatott számára érdekeset.

Első alkalommal szerveztek nagyszabású húsvétváró családi napot Pereden. Agócs Kőrösi Ildikó, a település polgármestere lapunknak elmondta, örülne neki, ha hagyománnyá válna egy ilyen jellegű rendezvény. 

Színes program

A program szervezése során igyekeztek minél színesebb kínálatot összeállítani. „Szerettük volna egyrészt a gyerekek figyelmét lekötni a foglalkozásokkal, de a felnőtteknek is igyekeztünk érdekes műsort szervezni. Figyelembe kellett venni azt is, hogy még böjti időszak van, illetve a húsvéthoz kapcsolódó hagyományokat is szerettük volna minél inkább megjeleníteni” – részletezte. Volt kézműves foglalkozás, ahol tojást festhettek,  kosarat fonhattak az érdeklődők, valamint állatsimogató, fajátékok, tojáskeresés. A délelőtt kezdődött programban fellépett a Glamour gyerekzenekar, Szarka Zsófi főzőshow-t tartott, amelyen húsvéti fogásokat kóstolhattak a vendégek, bemutatkoztak mindhárom helyi óvoda gyerekei, a Pósfa zenekar kíséretében és Béhr László vezetésével táncházat tartottak, a rendezvény zárásaként pedig Janicsák Veca műsorát láthatta, hallhatta a közönség. 

Együttműködés alakul

A húsvétváró része annak a határon átnyúló együttműködésnek, amelyet Pered a szigetközi Kunsziget településsel alakított ki, illetve amelyre közösen nyújtott be pályázatot az Európai Unió Interreg programjába. „Testvértelepülésünk, Tab polgármesterének, Schmidt Jenőnek a javaslatára vettük fel a kapcsolatot Kunszigettel, mivel ők már sikeresen együttműködnek. Ez az első alkalom, hogy közösen szerveztünk programot, a következő az április végén megvalósuló Kunszigeti Húsleves és Petrezsirom Fesztivál lesz, amelyen peredi csapat is részt vesz. Egyelőre nem vagyunk testvértelepülési kapcsolatban, de úgy vélem, mindkét részről elképzelhető a jövőben szorosabb együttműködés. Nagy előnye Kunszigetnek, hogy közel van, testvértelepüléseink, Tab, Tusnádfürdő és Nagyréde mind távolabb helyezkednek el” – tette hozzá a polgármester. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?