Nagykapos jövőre egy közösségi központtal és egy új körforgalommal is gazdagodik

Nagykapos
Nagykapos |

A nagykaposi önkormányzat által 2020-ra tervezett legnagyobb szabású beruházások között a jövő évi költségvetés-tervezet a közösségi központ, néhány bölcsőde, valamint egy körforgalom létesítését említi. Tervben van továbbá néhány városi épület és a Dobó István tér felújítása is.

A nagymihályi járásbeli város tőkekiadásokra szánt költségvetési kerete 3,3 millió euró. A hét tervezett, nagyszabású beruházás közül hat olyan, amelyet a városnak idén nem sikerült megvalósítania. Az egyedüli új projekt egy gyermekgondozó létesítmény kialakítása, amelyben három évesnél kisebb gyerekek kapnának helyet. A város ennek megvalósítására 524 743 euró vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól. A projekt összköltsége meghaladja az 550 000 eurót.

A városban jövőre tervezik felépíteni a közösségi központot is, összesen csaknem 350 000 euróból. A Nagymihályi járást érintő akciótervnek köszönhetően 175 000 euró támogatást kap az önkormányzat a gimnázium épülete melletti körforgalom kialakítására.

A nagykaposi városhaza összesen több mint 2,1 millió eurót különített el átalakításokra és felújításokra. Felújítást igényel mindét városi óvoda, a Dobó István tér, valamint a városi művelődési központ épülete is.

A város az önrésznek megfelelő összeget 67 városi lakás eladásából, illetve hitelből akarja fedezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?