Munkába indult, de nem érkezett meg oda

Nádszeg. Rendőrök és önkéntes falubeliek tegnap este, lapzárta idején is nagy erőkkel keresték azt a helyi illetőségű vállalkozót, aki kedden reggel tűnt el nyomtalanul.

Nádszeg. Rendőrök és önkéntes falubeliek tegnap este, lapzárta idején is nagy erőkkel keresték azt a helyi illetőségű vállalkozót, aki kedden reggel tűnt el nyomtalanul. Juhos Ferenc polgármestertől tegnap annyit sikerült megtudnunk, hogy a 39 éves Czakó Imre kedden reggel hét óra előtt szokás szerint gépkocsival indult a szomszédos faluban, Királyréven lévő munkahelyére, az Agrostar Kft-be, ám oda már nem érkezett meg. Amikor a cég igazgatója 7.30 óra körül telefonon próbálta hívni, a hívott fél mobiltelefonja már ki volt kapcsolva. Az igazgató azt gondolta, talán hirtelen megbetegedett, ezért maradt otthon, így nem is kereste tovább. Az eltűnt férfi felesége ezzel szemben abban a hiszemben volt, hogy férje munkában van. Eltű-nése csak akkor derült ki, amikor a két kisgyermekéért kellett volna mennie az óvodába, de nem jött értük. Felesége ekkor kezdte őt keresni, majd este hat óra körül az igazgatóval közösen tettek bejelentést a rendőrségen a férj eltűnéséről. Ennek ellenére tegnapelőtt este még csak a falubeli önkéntesek keresték az eltűntet késő éjszakáig, majd tegnap reggel folytatták a keresést. A rendőrök tegnap délelőtt kapcsolódtak be a kutatásba, majd kora délután a belügyminisztérium helikopterét is bevonták a férfi kutatásába. Tegnap este már azok, az eltűnt személyek keresésére kiképzett keresőkutyák és mentő-alakulatok is keresték a vállalkozót, amelyek és akik nemrég Iránban, az ottani földrengés utáni mentőakciókban vettek részt. A rendőrökkel együtt a falubeli önkéntesek és a helybeli vadászok is segítettek a keresésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?