Múlt századi technikával oltanak

Kassa. Nemcsak hogy nem érnek fel a létrák a kilencedik emeletig, de a lakótelepeken sok esetben meg sem tudják közelíteni a tűzfészket a kassai tűzoltók. „Pánikra semmi ok, ezeket a házakat tűzlépcsővel építették, veszély esetén a lakók gyalog is kijuthatnak.

Kassa. Nemcsak hogy nem érnek fel a létrák a kilencedik emeletig, de a lakótelepeken sok esetben meg sem tudják közelíteni a tűzfészket a kassai tűzoltók. „Pánikra semmi ok, ezeket a házakat tűzlépcsővel építették, veszély esetén a lakók gyalog is kijuthatnak. A vészkijárat szabaddá tétele viszont a lakáskezelőség feladata. Extrém helyzetekben egyébként a hegymászók segítségét is igénybe vehetjük” – állítja Jozef Bodnár járási tűzoltóparancsnok, aki szerint a magassági mentés minden tűzoltó rémálma, és csak a legvégső esetben alkalmazzák. „Az emberélet, úgy látszik, nálunk nem olyan fontos, mint nyugaton, vagy akár a környező országokban. Nemzeti Színházra, teniszcsarnokra van pénze az államnak, a tűzoltók gépparkjának lecserélésére viszont évek óta nincs. Magyarországon a rendszerváltás óta az egész gépparkot felújították, Lengyelországban pedig tizennégy év alatt már kétszer kapott új gépkocsikat valamennyi tűzoltóság” – konstatálta a kassai tűzoltóparancsnok. Az ország második legnagyobb városában olyan húsz-huszonhárom éves járműveket is használnak, amelyeket Ausztriában már múzeumban mutogatnak.

Tavaly 104 lakástűzhöz riasztották a kassai tűzoltókat, ez kevesebb, mint az előző évben, a helyszín szerinti összesítésben pedig csak a harmadik helyen van a száraz fű égetése és a nagyvárosi tömegsportnak számító konténer-gyújtogatás után. A tűzoltó és mentőtestület illetékeseitől megtudtuk, hogy a kiszállások száma Kassán évek óta 1500 körül mozog, tavaly 1488 volt, 767 alkalommal tüzet oltottak, 531 alkalommal baleseteknél segítettek, és sajnos 75 hamis riasztást is kaptak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?