Műemlékek csupán egy kattintásnyira

Miskolc/Kassa |

Egy applikációnak köszönhetően mobiltelefonon is elérhetővé válnak Miskolc és Kassa nevezetességei. 

A Kassai Bocatius János Könyvtár és a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Viat Carpatia Alap Interreg programján keresztül 39 200 eurót pályázott és nyert meg a mobiltelefonos applikációba rejtett idegenvezetői tájékoztató összeállítására és megvalósítására. Az alkalmazással első ízben mintegy 150 műemléket mutatnak be. 

Soňa Jakešovának, a Bocatius Könyvtár igazgatójának nyilatkozatából kiderült, hogy Miskolcon ötven, Kassa határain belül pedig száz műemléket térképeznek fel és sorolnak be a mobilos szolgáltatásba. „Ezzel az attraktív formával szeretnénk felkeltetni az emberek figyelmét a városok történelmére, megerősíteni a lokálpatriotizmust és támogatni az idegenforgalom fejlődését. Ezzel egy időben a könyvtárunkat, elsősorban a regionális részleget is propagálni fogjuk, ahol rengeteg történelmi szállal rendelkező irat is megtalálható” – tudatta lapunkkal az igazgató, aki szerint ezekkel a modern módszerekkel remélhetőleg a fiatalabb generáció érdeklődését is sikerül felkelteni. Az alkalmazásba bekerülő műemlékekről hivatásos fényképészek 3D-felvételeket készítenek, melyeket angol, magyar és szlovák nyelvű kísérőszöveggel, illetve látványos vizualizációval egészítenek ki. „Az alkalmazásnak köszönhetően nemcsak a kassaiak, hanem az idelátogatók is igazán látványos, interaktív ízelítőt kapnak Kassa érdekességeiből, történelméből, építészeti stílusából” – jelentette ki Jakešová.

A korszerű szolgálgatás a jelenlegi tervek szerint Kassán 2020 februárjától lesz elérhető. Az alkalmazás letöltése után internetes hozzáférés nélkül is lehet használni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?