„Most már annak van az ideje, hogy a közös jó ügyek megint összekössenek minket“

Keszegh Béla
Komárom |

Villáminterjú Keszegh Bélával, akit 2018 után másodszor is Komárom polgármesterének választottak a szavazók.

A négy évvel ezelőtti eredményhez képest – ha az abszolút szavazatszámot nézzük –, akkor 2302 szavazattal kapott többet. Minek tudja be ezt az eredményt?

Ez nyilvánvalóan egy bizonyítvány volt az elmúlt négy évről. Hozzátenném, hogy 15 képviselő indult újra a csapatunkból, s mindannyiukat újraválasztották. Úgy gondolom, hogy ez egy nagy és komoly felelősség és bizalom arra, hogy folytassuk a munkát és az irányt.

Lesz-e olyan feladat már a jövő héten, amelynek belefog a megoldásába?

Formálisan lényegében az új képviselő-testület felállásával kezdődik a munka, de mivel nagyon nagy a folytonosság, lényegében ugyanúgy folytathatjuk a munkát az alpolgármesterek és mások tekintetében. A 25-ből 19 képviselő a mi csapatunkból került be. Úgy gondolom, folyékonyan vihetjük tovább a dolgokat. Nagyon gyorsan helyére kell állítani a költségvetést. Az energiahatékonysággal kapcsolatos lépéseket meg kell tenni, hiszen nagyon nehéz időszak van előttünk. Ám annyiból talán jó a mostani eredmény, hogy a biztonságot szolgálja, tehát nem a veszekedést és a széthúzást, s egy irányba tudunk menni, hiszen nagyon komoly problémákkal is foglalkoznunk kell.

Érintette az energiaválság problémáját. Ilyen felhatalmazással mennyire fogják ezeket könnyebben kezelni, ill. rövidtávon melyek a legfontosabb lépések?

Ugyanúgy, mint a Covid idején is, bebizonyosodott, hogy a legrosszabb dolog – ha mondjuk az országok kormányainak döntéseit is figyeljük – a bizonytalanság. Amikor úgymond helyzet van, ez tud ártani a leginkább. Ebből a szempontból nagyon jó, hogy most határozott döntéseket tudunk hozni – amiket részben már meg is tettünk, hiszen például a közvilágítás területén 1,5 millió eurós értékben fogunk égőket és mást cserélni. Azt szeretnénk, hogy a mostani helyzet a lehető kevésbé érintse a lakosokat, s hogy a város sikeresen működjön tovább.

Ami a kampányt illeti, utólag hogy érzi, milyen az elmúlt hetek tapasztalata? Mennyire szólt ez az időszak a konstruktív témákról vagy mennyire nem?

Egészen bizonyosan – s ezt nagyon sok visszajelzés igazolja – sokan figyelték, hogy milyen hatást lehet kiváltani egy közösségben egy ilyen jellegű kampánnyal. Az az érzésem, hogy ennyi pénz még soha nem volt Komáromban a kampányban, mint ami most felvonult. Ilyen kampánystratégiai megoldások sem voltak még: mindent beleszámítva az sms-ektől kezdve a telefonhívásokon át sok minden másig. Ezek általában nem szoktak megjelenni ilyen településeken, hanem nagyobb városokban. Magyarországon ennek már van egy kialakult komoly hagyománya, szakmája. Mindenki figyelte, hogy ez mit válthat ki a közösségben. Azt gondolom, hogy előre kell nézni. Fellengzősen hangozhat, amit Alapy Gáspár mondott, hogy minden komáromi polgármestere szeretnék lenni. Most már annak van az ideje, hogy a közös jó ügyek megint összekössenek minket. Voltak nagyon színvonalon aluli és alpári részei a kampánynak, ez vitathatatlan: lejárató oldalaktól kezdve sok minden másig. Mi ebben szándékosan soha nem voltunk partnerek, ez tudatos volt, pedig néha nagyon igazságtalannak vagy igaztalannak tartottuk. Viszont most is előrenézni szeretnénk, és ugyanúgy szeretnénk hallani annak a hat képviselőnek a hangját, akik nem a csapaton belül jutottak be a testületbe – és mindenkinek, mégha nem is nekünk szurkoltak. Ezek közös komáromi ügyek és azt szeretnénk, hogy minden komáromit azonosan vagy a lehető legjobban szolgáljunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?