Molnár Jánosra emlékeztek az egyetemen

SJE RTK
Komárom |

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara (SJE RTK) emlékkonferencia keretében tisztelgett a két éve, 83 évesen elhunyt egykori dékánjának emléke előtt.

Az 1938-ban Garammikolán született Molnár Jánosról elsőként Lévai Attila, a SJE RTK dékánhelyettese szólt. Személyes emlékeken keresztül vázolta fel Molnár karakterét, akihez szoros személyes viszony fűzte. Szavaiból kitűnt, hogy a professzor emeritus és református lelkész halála sokak számára máig betöltetlen űrt hagyott maga után.

A visszaemlékezők között még Popély Gyulát, Erdélyi Pált és Géresi Róbert református püspököt találtuk. Géresi kiemelte, a konferencia programjából is kitűnik, hogy sok előadó Molnár „emberarcúságára” helyezte a hangsúlyt. Ő maga hosszan beszélt arról, hogy ez miként jelent meg az oktatói módszereiben. Mint kifejtette, „nem a katedra magasságából“, hanem emberközelien oktatott Molnár János – mégpedig nemcsak az előadóteremben, hanem akár a kollégiumi szobákban is előadott, a vizsgáztatást pedig gépkocsiban vagy magánlakásokban is megejtette. Emellett lelkészként a valós életben tartotta fontosnak a hit megélését. Ezt követően, a tudományos előadások után, bemutatták a Calvin János Teológiai Akadémia friss kiadványait is.

Molnár János a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapján közölt életrajza – amely egyben Somogyi Alfréd, a SJE RTK akkori dékánhelyettesének búcsúbeszéde volt a lelkész-tudós temetésén – szerint a jogfosztottság évei, valamint az 50-es évek politikai viszonyai őt is kényszerpályára kényszerítették, ám végül mind tudományos, mind lelkészi téren sikerült kamatoztatnia a tehetségét. 1958-ban kezdte meg, s 1963-ban fejezte be teológiai tanulmányait a prágai Comenius Evangélikus Teológiai Fakultáson. Arabisztika szakon – immár segédlelkészként – 1968-ban diplomázott Pozsonyban. A szövegből kitűnik, hogy az egyházon és a tudományosságon belül is maradandó, jelentős életművet hagyott hátra maga után. „A jelenleg szolgálatban lévő lelkészi kar több mint felét tanította Komáromban, s ha a prágai oktatói éveket is figyelembe vesszük, akkor a jelenlegi lelkészi kar több mint 60%-a Molnár János egykori diákja” – áll a szövegben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?