(TASR/AP-felvétel)
Mobilapplikációval az egészségért
Mobilalkalmazás létrehozását kezdeményezte egy orvosokból, illetve önkéntesekből álló csapat, amellyel nyomon követhetőek a koronavírus-fertőzöttek. A know-how-t végül az állam rendelkezésére bocsátották. A felhasználók a múlt héttől tölthetik le az alkalmazást.
Elnyerte az állam támogatását az az alkalmazás, amelyet dr. Andrej Thurzo kezdeményezésére egy orvosokból és önkéntesekből álló csapat készített azzal a céllal, hogy könnyebb legyen nyomon követni a Covid-19 nevű vírussal fertőzött személyeket.
Dr. Czakó Péter peredi fogorvos is tagja volt a csapatnak. „Az alkalmazás lényege, hogy jelzi, ha fertőzött személy közelében tartózkodtunk az elmúlt időszakban. Ha észleljük magunkon a betegség tüneteit, akkor tudjuk, hogy ki kell vizsgáltatni magunkat. Az alkalmazást a kormány működteti. Mindenkit, akinél elvégzik a koronavírus-tesztet, egy kóddal azonosítanak az anonimitás végett. A kódok bekerülnek az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának rendszerébe. Ha valakiről kiderül, hogy fertőzött, minden személy, akivel a megelőző időszakban találkozott, kap egy értesítést arról, hogy a fertőzött személy kódjával kapcsolatba került” – magyarázta dr. Czakó Péter. Kifejtette, eleinte kizárólag orvosokból állt a csapat, az ötlet szellemi atyja dr. Andrej Thurzo egyetemi tanár. Ő szólította meg néhány kollégáját, majd a közösségi médián keresztül többen csatlakoztak.
„A legelején szerettük volna megfogni a járványt, hogy ne tudjon gyorsan terjedni, mert láttuk, hogy jól működik például Kínában vagy más országokban. Az volt a cél, hogy egyszerűbb legyen vesztegzár alá helyezni a fertőzötteket. Sajnos problémába ütköztünk, hiszen kiderült, hogy a leköszönő Pellegrini-kormány nem rendelkezett tesztekkel. Arra alapoztunk, hogy elkezdődnek a tesztelések, ám ez nem így történt” – tudtuk meg a fogorvostól. Közben a rendőrség és a Sygic vállalat is bejelentette, hogy készül ilyen applikációval. Dr. Czakó Péter szerepe az volt, hogy kollégáival közösen kitalálják, mi minden kerüljön be az alkalmazásba.
„Fontosnak tartottuk azt is, hogy a Szlovákiában élő félmillió magyar, illetve a roma kisebbség körében is minél többen elkezdjék használni, hogy minél hatékonyabb legyen az alkalmazás. Viszonylag hosszan tartó egyeztetést követően végül a kormány támogatásáról biztosította a kezdeményezést, így átadtuk a know-how-t, vagyis a gyártási eljárást” – mondta el dr. Czakó Péter. A Zostaň zdravý (vagyis Maradj egészséges) alkalmazás egy nyílt forráskódú mobilos operációs rendszer, ami azt jelenti, hogy továbbfejleszthető. „A kormány a Sygic és az orvoscsoport által összeállított módszertárat kapta meg. Innentől rajtuk múlik, hogyan fejlesztik tovább. Minél több ember tölti le, annál hatékonyabban fog működni” – zárta dr. Czakó Péter.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.