Komárom. November 22-én, csütörtökön 20 órától a Tiszti pavilon dísztermében lakossági fórumot tart az MKP városi szervezete.
MKP-fórum Komáromban
A pártelnök közölte, a többi közt kikérnék a polgárok véleményét a Kossuth tér, valamint a Vág és a Duna összefolyásánál található úgynevezett Spicc további hasznosításáról. A Kossuth tér esetében több lehetőség is felmerült már: az egyik változat szerint parkosítani kellene a területet, mások szerint parkoló maradhatna – ám akkor is mindenképpen rendezni kellene a felületét –, a harmadik eshetőség pedig a tér beépítése. Ez utóbbival kapcsolatban a képviselő-testület az elmúlt időszakban több anyagot is tárgyalt. Több befektető jelentkezett már egy szórakoztató- és bevásárlóközpont építésének tervével, de egyelőre valamennyit elutasították. Az úgynevezett Spiccnek pedig – ahol jelenleg egy üzemanyag-átemelő állomás működik – hosszú távon turisztikai és kulturális célokat kellene szolgálnia, ahogyan azt a város területrendezési terve is tartalmazza.
A fórumon szó lesz továbbá az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportjának beiratkozási programjáról, Angyal Béla pedig a Beneš-dekrétumok következményeiről tart rövid előadást. A fórumon jelen lesz Csáky Pál, az MKP elnöke is. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.