Amikor negyven évvel ezelőtt a Pomléi út egyik végében, a vasúti sínek mellett kiskerteket mértek ki az érdeklődőknek, nem feltételezte senki, hogy néhány évtized elteltével Somorja legfelkapottabb részéről lesz szó. És hogy lesznek, akik a kerti telkeket felszámolnák – értékesítési szándékkal persze.
Mitől nyugtalanok a kertészkedők?
„Édesapám 1967-ben jutott a kerti telekhez, hosszú évek óta viszont már én bérlem. Családunk valamennyi tagja rengeteget dolgozott azért, hogy kellemes pihenőhellyé váljék az általunk bérelt háromáras telek. Úgy, mint a 36 kiskertbérlő közül a legtöbben, mi is jó néhány éve kérvényezzük a kert megvásárlását, de hasztalan” – panaszolja Zakariás József.
„Családom 1988-ban vette bérbe a kertet, az eredeti szerződés tizenöt évre szólt. Miután megkaptuk az engedélyeket, 1990-ben kis házat építettünk a telekre. Hivatalosan kollaudáltattuk, nemcsak tulajdonlapot, hanem külön házszámot is kaptunk az illetékes hivataloktól” – mutatja az iratokat Macuška Rudolf, aki a többi bérlővel együtt tart attól, hogy a város felszámolja és házhelyeknek méri ki a kerteket. A jelek arra utalnak, hogy néhány gazdag magánszemély érdeke áll a háttérben. „Úgy érezzük, a város vezetése szándékosan bizonytalanságban tart bennünket, jó ideje mindig csak két évre hosszabbítja meg bérleti szerződésünket. Jómagam 1993 óta szeretném megvásárolni a kertet, voltak idők, amikor válaszra sem méltattak, illetve az új városfejlesztési terv elkészítése utáni időszakra halasztották ügyem megvitatását. Kilenc évvel ezelőtt, 1997-ben úgy tűnt, mégis elmozdulunk a holtpontról, elkérték a kerttel kapcsolatos összes iratot, ám döntés nem született. Felvetődött a kerti telkek házhelyekké minősítése, ám az ötletet 1999-ben a városi képviselő-testület mégsem hagyta jóvá. Egy évvel később az akkori polgármester azzal nyugtatott, érdekünkben már tárgyal a földalappal, az eredményről majd értesít bennünket. Nem történt semmi, illetve csak annyi, hogy a 2002-ben aláírt új bérleti szerződésbe sikerült beiktatnunk az elővásárlási jogot.”
Mivel a kertek közelében húzódó vasúti síneket az államvasutak használaton kívül helyezték, és a rendezetlen térséget benőtte a gaz, önvédelemből a bérlőkre hárult a terület karbantartása.
„Ha már rendben kellett tartanom, bérelni szerettem volna a senki földjét. Kérvényt nyújtottam be a Szlovák Államvasutak regionális részlegére, engedélyezzék a hétszázhetven négyzetméternyi terület bérlését. Később jeleztem vásárlási szándékomat is, úgy tűnt, ez a megoldás a vasutaknak is megfelel. Két évvel ezelőtt, 2004-ben árajánlatot is kértek tőlem, majd a tárgyalások megtorpantak. Személyes érdeklődésemre az egyik hivatalnok közölte, az ügyet elvették tőlük, ugyanis a város is bejelentette vásárlási szándékát.”
A kerteket bérlő családokat az bántja a leginkább, hogy az illetékesek továbbra sem tájékoztatják őket terveikről. Amikor viszont a fejleményekről érdeklődnek, egyértelmű válasz nélkül hagyják őket.
„Kívülállóként nem nagyon értettük, mitől idegesek, amikor érvényes a 2007 októberéig szóló bérleti szerződés, ráadásul elővásárlási jog védi őket. A bizonytalanságot, valamint a Pomléi út közvetlen közelében magánkézen lévő földek befolyásos tulajdonosainak mozgolódását említették. Feltételezzük, ha a város és a vasutak megkötik az üzletet, mi labdába sem rúghatunk. A 3,3 áras kertek a vasúti telekkel együtt 6-7 árassá, vagyis házhelyként kiválóan értékesíthetővé válnának. Tudomásunk van arról, hogy a város már 1999-ben kidolgoztatott egy tervezetet, mely szerint a térségben 13 iker- és két önálló családi ház épülhetne. Egyesek szerint a 2003-ban készült városfejlesztési tervbe a kertjeinket már háztelekként rajzolták be. Sajnos a városi képviselők közül csak egy állt ki érdekünkben, arról sem tudtunk, hogy a tavalyi októberi ülésükön napirendre kerül a kiskertek kérdése. Biztosan vannak, akik nem kívánják vagy nem képesek megvásárolni a kertjüket, ám mi, akik évek óta kérvényezzük, elvárjuk, hogy tájékoztassanak és tisztességesen tárgyaljanak velünk. Elismerem, részünkről is szervezettebb fellépésre volna szükség, nem külön-külön, hanem közösen kellene kiállni jogainkért.”
Indokolatlan a bérlők nyugtalansága?
Mivel a somorjai Városi Hivatalban a polgármester házon kívül volt, hivatalos magyarázat nélkül maradtunk. Megtekinthettük ugyan a városfejlesztési tervet, de a színesen megjelölt részekből sem vált egyértelművé, hogy a térképen a jelenlegi kertek háztelkekként vagy zöldterületként szerepelnek. Domsitz Károly polgármester elmondta: „A város meg akarja vásárolni a vasúti nyomtáv és a védősáv térségét, az előzetes megegyezés szerint 2,7 millió koronáért. A kertbérlők nyugtalansága nem indokolt, hiszen szerződésük 2007 végéig szól, ráadásul elővásárlási joggal is rendelkeznek. Jogállamban élünk, a város nem szegi meg a törvényeket.” Szerinte nem kizárt, hogy akadnak, akik nem azért szeretnék jutányosan megvásárolni a kertjüket, hogy legyen hol pihenniük, feltöltődniük, hanem azért, hogy alkalomadtán drágán értékesítsék. Úgy véli, jelenleg nincs értelme foglalkoznak az üggyel.
A híresztelésekkel ellentétben a bérleti szerződések lejárta után sem lesz egyszerű a döntéshozatal. Nemcsak azért, mert lesznek, akik érvényesíteni fogják elővásárlási jogukat, hanem azért is, mert bár igaz, hogy a kiskertek mögötti telkek egy részét felvásárolta három magántulajdonos, a földterületnek sok tulajdonosa van.
Bízunk abban, majd csak kiderül: zörgött-e a haraszt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.