Mit szól ahhoz az uniós felméréshez, mely szerint nálunk alacsony a tanulók tudásszintje?

Megdöbbentőnek tartom az eredményeket, amelyeket nem a pedagógusok vagy a diákok, hanem a tesztek rovására kell írni. Nem csak a törzsanyagot kérdezték, és Szlovákiában más a tananyag számonkérésének formája is, mint a nyugat-európai országokban. Ha a tananyag a feladatokkal együtt olyan felépítésű lesz, mint amilyen a követelmény, diákjaink is jobban fognak teljesíteni. Hiába is próbálnánk meg mi, pedagógusok más módszerekkel oktatni, csak azokkal a tankönyvekkel dolgozhatunk, amelyek nálunk elfogadottak. Iskolánk egyébként nem vett részt a Pisa-programban, de kilencedik évfolyamunkban már harmadik éve nálunk is végzik a központi felméréseket, amelyek uniós szinten vannak, de a feladatok minősége, formája, típusa nem az, ami a tankönyvekben van. Ráadásul, gyakorló tesztfüzeteket csak szlovák nyelven kínál a módszertani központ, a felmérés azonban már magyarul történik.

Pitorák Tibor középiskolai tanár, Kassa:

Be kell vallanom, nem okozott meglepetést a felmérés eredménye. Csak azok kapták fel a fejüket, akik nem ismerik a hazai oktatási rendszert. A tananyag elsajátítása inkább memóriagyakorlatra hasonlít, mint használható műveltség megszerzésére. A gyerekek a soron következő írásbeli dolgozatra és az érettségire tanulnak, nem az „életnek”. Három-négy éven belül még a kitűnő tanulók is elfelejtik a tananyag hetven-nyolcvan százalékát. Az egymással összefüggő, egymásra épülő tantárgyak ismeretanyagát sem tudják összekötni, logikai készségeik nagyon gyengék. Ők maguk is érzik, hogy az iskola nem készíti fel őket az életre, nem nyújt gyakorlati tudást, csak az előző órák tananyagának mechanikus reprodukálását várják el tőlük. Az is szomorú, hogy a mai tizenévesek néhány kivételtől eltekintve szinte egyáltalán nem olvasnak, a kötelező olvasmányok tartalmát úgy magolják be, mint a matematikai képleteket, ezért nemcsak humán műveltségük nem lesz, hanem kultúrájuk sem.

Saróka Lívia fodrász, Farnad:

Elszomorítónak tartom az eredményt, de két iskolás gyermek édesanyjaként csak azt mondhatom: minden a családban kezdődik. Ugyanis családon belül is egyre kevesebbet beszélgetnek, mesélnek, olvasnak az emberek, a gyerekek inkább a videojátékokkal törődnek, s az irodalmat is filmekből, rajzfilmekből ismerik meg. Ez a modern kor vívmánya ugyan, de veszélye az, hogy gyakran torzítva, hígítva, illetve részben meghamísított formában ismerik csak meg az eredeti műveket. A videózás, tévézés mindenképpen csak passzív befogadást jelent, s ez érzelmi elsivárosodáshoz, a gondolkodás-megértés folyamatának veszélyes leegyszerűsödéséhez is vezethet, főként akkor, ha az egymás közti véleménycsere és a véleményalkotás is csak alapszinten marad meg. Nem lehet tehát mindent a felgyorsult időre, a tanárokra és az oktatási rendszerre fogni.

Főző Péter pedagógus, Szomotor:

A felmérés végeredménye igazolta a „papírformát”. Nem csodálkozom ezen, hiszen ismerem a honi oktatásügyben uralkodó állapotokat. Az azonban meglepett, hogy Csehország ennyivel megelőzte Szlovákiát. A két országban nem is olyan régen még ugyanazon elvárások szerint folyt az oktatás. Ott azonban az elmúlt években az iskolaügyben olyan fontos változtatások voltak, amelyekről mi valószínűleg „elfeledkeztünk”. Mi még mindig nem azt tanítjuk a gyermekeknek, amire felnőttként valóban szükségük volna. A meddő szakmai tanácskozásokon az olyannyira szükséges reformról pedig csak hangzatos jelszavakat fogalmazunk meg, ahelyett, hogy azt végrehajtanánk.

(jom, juk, buch, leczo)