Mit ér egy mikrorégió, ha magyar?

Önerőből építették, 2000-ben szentelték felSomogyi Tibor felvétele Ma már hátrányos helyzetű területek közé sorolhatjuk a Mátyusföld déli peremét éppúgy, mint az Ipoly- és Alsó-Ipolymentét, Nógrádot, Gömört, vagy a Bodrogközt, mivel a térségekben a munkanélküliség mindenütt kétszerese az országos átlagnak, infrastrukturálisan meszsze elmarad még Szlovákia keleti területeitől is, közúthálózata nagyjából az elmúlt század ötvenes éveit idézi, a vasúti szárnyvonalakat pedig épp most szüntette meg a hatalom. Felvethető tehát a kérdés, hogy a közeljövőben mi biztosítja az itt élő lakosság számára a túlélést, van-e jövőképük, létezik-e olyan program, mely üzeneteket küld feléjük abban az értelemben, hogy öt, tíz vagy akár húsz év múlva kedvezőbbre fordulhat a sorsuk? Ha nagyító alá helyezünk egy kisebb, mondjuk tizenöt négyzetkilométeres gömöri térséget, figyelemre méltó tapasztalatokat szerezhetünk, melynek egyik alappillére a kiútkeresés. Ezt a szándékot követve tíz község mikrorégiót hozott létre, s 1998-ban Šimon mérnök összeállításában kiadott egy helyi útmutatót, melynek magyar nyelvű szövegét szó szerint idézem: „Az erdővel borított Cerová vrchovina (Cerei hegyhát) déli lejtőjén rejtőzik a Bašta katlanvölgye. A katlanvölgy szélein, a Gortva folyócska mentén már a 11. században keletkeztek települések. A Medvešt nemcsak a közös történelem szövi át kölcsönösen, hanem a közös életforma valamint a gazdasági tevékenységek különböző formái is. A mezőgazdaságon kívül mint ügyes kőfaragók és kőművesek, elsősorban a kézművességre összpontosítottak. A régión belüli, a mai kor igényeinek megfelelő gazdasági fejlődés volt az oka a Medveš mikrorégió kialakításának – ezzel kapcsolatos egyetértésüket kinyilvánították Újbást, Óbást, Almágy, Hidegkút, Ajnácskő, Tajti, Gömörpéterfala, Dobfenék, Vecseklő és Šiatorská Bukovinka falvak képviselői is. Az újonnan létrehozott mikrorégió életének fellendítése céljából aktivitásukat a Magyar Köztársasággal való együttműködésre is kiterjesztették, mivel a határ mentén élő lakosságot nemcsak a természeti feltételek, hanem maga a hasonló életforma valamint a hasonló gazdasági feltételek is összekötik.”

Eddig a szó szerinti idézet, amelyet nem kívánok minősíteni sem tartalmi, sem nyelvhelyességi szempontból, mert a kiadványt vélhetően a társuló községek vezetői lelkesen és jó szándéktól vezérelve jelentették meg. Annyit viszont mindenképpen el szeretnék mondani – mivel az ő önbecsülésüket érinti –, hogy a települések nem a Bašta katlanvölgyében, hanem inkább a Medves-alján terülnek el, hogy Gömörpéterfala, még ha használjuk is a jelzőt, inkább Péterfala, hogy Újbást eredeti nevén Egyházasbást, valamint hogy Šiatorská Bukovinkát korábban Sátorosbányának hívták. Érdemesnek tartom megjegyezni azt is, – mivel a kiadvány nem tesz rá utalást –, hogy a községeket nem csupán a hasonló életforma, a hasonló gazdasági feltételek kötik össze, hanem közös történelmük, s túlnyomó többségüket az anyanyelv is, mely ebben az esetben a magyar.

A kiadvánnyal kapcsolatosan Molnár Gyula Tajti község polgármestere kifejtette, a mikrorégióban való egyesülés alapfelvétele annak, hogy akár a központi, akár az uniós támogatásokból pénzhez jussanak. Az egymással szomszédos községek fejlesztési tervei egymásra kötődnek, mind erdőterületekben, mind szántókban, vagy a határon elterülő halastóban, különböző vezetékekben. Mint mondta, az ő községe valamelyest különbözik a környezőktől, abban az értelemben, hogy itt több működő, elsősorban mezőgazdasági vállalkozás található, amelyek főként a betakarítási szezonban munkát biztosítanak a helybelieknek. Faluja is fogyóban van, az 565 lakos között csak egy-két szlovákot találunk, a többi magyar, mivel az itt élő mintegy nyolcvan cigány is magyarnak vallja magát. Sajnálatosnak tartja, hogy jelentős az elvándorlás, hiszen a Tajtiban született és főiskolát, egyetemet végzettek közül jelenleg 24 él az ország különböző szegleteiben. Az ő tudásuk és kreativitásuk nem csupán Tajtinak, hanem az egész régiónak is hiányzik. A polgármester szerint azok a települések, amelyek a fejlesztésük terén baráti, vagy pártkapcsolatok kihasználására alapoznak, előbb-utóbb csalódni fognak. Működése kezdetén mint jó MKP-tag bizalommal fordult a legfelsőbb vezetés felé, de az ígéreteken kívül mást a mai napig nem kapott. A falunak a trianoni határrendezésig közös temploma volt a ma Magyarország területén található Cerred községgel, azóta viszont hetvenöt éven keresztül nehézségekbe ütközött a hitélet gyakorlása. Érdekességként említi, hogy a cerrediek a templomban minden szentmisén kihagytak egy padsort a tajtiak számára, hátha időközben megnyílik a határ. Az új templom felépítéséhez kértek segítséget, végül önerőből, lakossági adakozásból és a rozsnyói püspökség segítségével épült fel öt év alatt, 2000-ben szentelték fel. – Akkor megfogadtam – mondta Molnár Gyula –, hogy a párt egyetlen képviselőjétől sem kérek semmit, annyink lesz, amennyit a magunk erejéből és szorgalmából kigazdálkodunk. A polgármester jelentős reményeket fűz a határok átjárhatóságához, mivel Tajti korábban is inkább Salgótarján vonzáskörzetéhez tartozott, mint Rimaszombatéhoz, és a Cerredig kiépített úton Salgótarján csak mintegy tizenöt kilométerre van Tajtitól, ami jelenleg hetven kilométeres kerülővel érhető el. A határátkelő megnyitása immáron tíz éve húzódik, a magyar fél vonakodik a vámház megépítésétől, hiszen, ha mindkét ország az unió tagjává válik, okafogyottá válna egy ilyen jelentős beruházás kivitelezése.

Amikor szóba került a kedvezménytörvény, a polgármester úgy vélekedett, erkölcsileg talán valamekkora elégtételt jelent a felvidéki magyarság számára is, a mindennapi életben viszont nem a virtuális újraegyesülésben látja a megoldást, hanem abban, hogy az államhatárok átjárhatósága visszahozhatja a térségbe azokat az innen elszármazott értelmiségieket, akik nélkül ez a térség a helybéli vezetők minden igyekezete ellenére is lassú elöregedésre és kihalásra lenne ítélve. Azokban a falvakban, ahol a központosítás idején megszűntek az iskolák, máris tapasztalható a kulturális és szellemi agónia. A megüresedő falusi házakat túlnyomó többségükben a tehetősebb rimaszombati szlovák vállalkozók vásárolják fel, ami által oldódik a Tőzsér által nyelvtájnak nevezett közeg.

A Medves mikrorégió települései a mostani időszámítás szerint nem csupán a földrajzi, hanem egyre inkább a nyelvhatár mentén helyezkednek el. Az uniós csatlakozás vélhetően új és más útkeresésre készteti majd a régióban élőket, hamarosan elválik, hogy melyik gazdasági közeg válik dominánssá a térségben, ami a későbbiekben nyilván meghatározza majd az identitást is. A most tapasztaltak azt mutatják, hogy a rendszerváltozás előtti asszimilációs szándék éppen a gömöri kistérségben ez idő tájt teljesedik ki, kétségtelenül azon elsőrendű okból, hogy a jó palócok elveszítették a talajt a lábuk alól, mert nincs erős gazdaság, aminek részesei lennének, vagy amit ők irányítanak. Besztercebánya, mint megyeszékhely hamarosan meghatározóvá válik nemcsak az elosztások, de a klientúra kialakítása terén is, amit egyes községek vezetőinek suttogásából már most kiszűrhetünk.

Medvesalja és az ott mikrorégióba csoportosult községek most a várakozás idejét élik s reménykednek benne, hogy egyszer, valamikor majd Európa rájuk nyitja az ajtót.