Mindenük elégett a tűzben

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSLéva. Márciustól augusztusig tart a gyűjtés, melyet Léva önkormányzata szervez a decemberi lakástűz egyik károsultja kérésére – erről döntöttek legutóbbi testületi ülésükön a képviselők.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Léva. Márciustól augusztusig tart a gyűjtés, melyet Léva önkormányzata szervez a decemberi lakástűz egyik károsultja kérésére – erről döntöttek legutóbbi testületi ülésükön a képviselők. Magdaléna Plišková januárban levélben fordult a városhoz segítségért.

Otthonuk lakhatatlanná vált, minden ruhájuk, használati tárgyuk és berendezésük bennégett az Iskola utcában található hétemeletes házban. A ház első emeleti lakásában történt robbanás. A városi tanács egyetértett a javaslattal, és a gyűjtésről tárgyaltak az egyes szakbizottságokban is, a bizottsági tagok között akadt, aki úgy vélekedett, nemcsak ezt az egy családot kellene támogatni, hanem a többi károsultat is. A Szőlőhegyi lakótelepen javarészt fiatal családok élnek, ez a város központjától legtávolabb eső lakónegyed. A leégett lakás alatti földszinti rész is teljesen tönkrement. A házban lakókat evakuálni kellett a sűrű füst miatt, tíz ember szorult orvosi ellátásra füstmérgezés miatt. Az első emeleti lakásban senki nem tartózkodott a robbanáskor. A szakemberek három tűzfészket is találtak, szándékos gyújtogatásra gyanakodnak. A felső emeleti lakások is jócskán megrongálódtak, a falak kormosak voltak, a lakók karácsonyi előkészületek helyett a bejáratot és az otthonukat igyekeztek rendbe hozni.

A város számlát nyitott a Prima Banka lévai fiókjában, a számlaszám: 7147144043/5600. Léva vezetése a város honlapján is felhívta a lakosok figyelmét a gyűjtésre. A szervezést és a tájékoztató lapok nyomtatását a városi hivatal dolgozói vállalták. (szaz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?