Mindenkinek becsengettek!

Csemadok-székház, oktatási fórum
Érsekújvár |

Oktatási fórumot tartottak a járási székhely Csemadok-székházában. A szerdai találkozón megvitatták az iskolahálózat általános problémáit, szó volt továbbá az érsekújvári magyar oktatási intézmények jelenlegi működéséről és jövőjéről. A Mindenkinek becsengettek! elnevezésű fórumot Peternai Zsuzsanna, a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója felkérésére Szigeti László megyei képviselő vezette.

"A csengetéssel kapcsolatban általában az embernek az jut az eszébe, hogy kezdődik egy tanóra, egy gyűlés, egy együtt gondolkodás. A szervezőknek bizonyára nem titkolt szándékuk volt, hogy Érsekújvárban elinduljon egyfajta közös megoldáskeresés a közoktatás terén. Nyílt és konstruktív párbeszéd arról, hogy hogyan tovább” – hangsúlyozta Szigeti László.

Az elmúlt tizenöt év

Péter Zoltán, a Czuczor Gergely Alapiskola megbízott igazgatója elmondta, az iskola nagyon jó kondícióban van. Évek óta párhuzamos osztályokat tudnak nyitni egy-egy évfolyamban, gazdasági és szakmai téren is erős alapokon áll az iskola.

Mióta megszűntek a környékbeli kisiskolák, több lett a beutazó tanulójuk, az iskola mintegy 25-30 százaléka érkezik más községekből. Az alapiskola épületét csaknem húsz éve műemlékké nyilvánították, ezért a tervezett felújítási munkálatokhoz engedélyt kellett kérniük. Mára megújultak a tantermek, az osztályokba új berendezés került, új szaktantermeket nyitottak és felújították az iskolakonyhát és az éttermet. A járási székhely egyetlen magyar alapiskolájában 2006-ban 486 tanulójuk volt, az idei tanévben 392 tanulójuk van. Ma már egyfajta körzeti iskolaként működnek. Péter Zoltán jó ötletnek tartotta, hogy megindult végre egyfajta párbeszéd az érsekújvári magyar iskolákkal kapcsolatban. Novák Monika, az alapiskola volt igazgatója elmondta, rendkívül komoly munkát végeztek az elmúlt tizenöt évben. Rosszul esik neki, hogy az alapiskola közössége két táborra szakadt, amióta a gimnázium jövőjét taglalják a városban. Van, aki támogatja a két iskola összevonását, és akad, aki bizonytalannak érzi a jövőt és tart a változásoktól.

Csak egy osztályt nyithatnak

Peternai Zsuzsanna, a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója röviden felvázolta az iskola történetét. 2001-ben költöztek át a jelenlegi szlovák gimnáziumból egy városi épületbe, és 2004-től önálló igazgatású intézményként működnek.

A költözés évében még tizenhat osztálya volt a magyar gimnáziumnak, az idei tanítási évben már csak négy osztályuk van, 104 diákkal. A szlovák gimnáziumot 541 diák látogatja, ebből 220-an a nyolcéves tagozaton tanulnak. A Pázmány Péter Gimnáziumba a 2009-es évet kivéve, amikor 15 elsősük volt, mintegy 25-30 diák tanul egy osztályban. A következő tanévben húsz elsős gimnazistájuk lesz, ennyi diák felvételét engedélyezte fenntartóként a megye, holott 52-en jelentkeztek. Peternai Zsuzsanna elmondta, nagyon jó kapcsolatuk van a város vezetésével, kiválóan együttműködnek a felújítási munkák során. Megújult a tornatermük, korszerű szaktantermeik vannak, és kiváló tanulmányi eredményekről számolhat be. „Sokat gondolkodunk, mi legyen velünk. Maradjunk-e ebben a városi tulajdonú épületben? Nem kongatjuk a vészharangot, de próbálunk előre gondolkodni” – mondta Peternai Zsuzsanna.

Tartalmas vita és megoldáskeresés

Fodor Attila a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója egyúttal a Pázmány Péter Gimnázium iskolatanácsa tagjaként is jelen volt a találkozón. „Bényen, Barton és Pozbán mára megszűnt az iskola. Fűrön és Nagykéren is komoly problémák vannak az utánpótlással. A Czuczor Gergely Alapiskola kezd körzeti iskolává válni, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Vajon kap-e az érsekújvári közoktatás elég gyereket a jövőben is? Tardoskedden, az ország legnagyobb községében kevesebb gyerek jár magyar alapiskolába, mint Muzslán. Ha megnézzük az érsekújvári közoktatást, lehangoló számokat kapunk a térség más községeiből is” – mondta Fodor Attila. A felszólaló felvázolt néhány lehetséges megoldást, például azt, hogy a gimnáziumot összevonhatnák az ipari iskolával, ahol magyar osztályok is vannak, vagy ismét a szlovák gimnáziumhoz tartozhatna. Olyan lehetőség is szóba került, hogy létrehoznának Érsekújvárban egy új magyar középiskolai központot, ahová átvinnék a meglévő kétnyelvű középiskolák magyar tagozatait. Fodor Attila felvetette továbbá annak a lehetőségét is, hogy a gimnázium valamilyen képzési programot indíthatna. Utolsó lehetőségként azt a megoldást latolgatta, ami hónapok óta borzolja a kedélyeket a városban, hogy vonják össze az alapiskolát és a gimnáziumot, és később talán a két vegyes óvodát is meg lehetne szólítani, ahol magyar csoportok vannak.

Mindenki számára megfelelő megoldás

A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy olyan megoldást kell találni Érsekújvárban, amely minden érintett fél számára elfogadható.

Albert Sándor oktatásügyi szakértő hangsúlyozta, hogy százötvenes létszám felett elfogadhatóan, százas létszámmal, kicsit nehezebben, de még fenntartható az iskola. Konstruktív megoldásnak tartaná az alapiskolák óvodákkal való összevonását, illetve az iskolaközpontok létesítését. Hasonló véleményen volt Prékop Mária, az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztályának igazgatója, aki kiemelte, hogy egy adott magyar közösségnek együttes erővel kell felvállalnia a megoldáskeresést. Morvay Katalin, a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója hangsúlyozta, hogy egyfajta magyar szigetként működnek a fővárosban, ahol 6-tól 19 éves korig biztonságot élveznek a tanulók. Nem tudott semmilyen negatívumot mondani, ami az ilyen családias központ ellen szólna.

A mostani fórumnak várhatóan ősszel lesz folytatása. Az érsekújvári magyar közösséget, a pedagógusokat és a szülőket is jócskán megosztotta ez a probléma. Többen is hangsúlyozták, hogy az érsekújvári magyar közösség építése, nem pedig a rombolása a cél. Olyan hatékony megoldást kell találni a gimnázium megmaradása érdekében, ami minden érintett félnek megfelel.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?