Mikulás az autók között

Nyilván nem úgy képzelünk el egy autószervizt, hogy a közepén ínyencségektől roskadozó svédasztal áll, egyik sarkában bábszínházat játszanak, a paraván előtt pedig piros köpenyes Mikulások osztogatják az ajándékokat a körülöttük tülekedő gyerekeknek.

Nyilván nem úgy képzelünk el egy autószervizt, hogy a közepén ínyencségektől roskadozó svédasztal áll, egyik sarkában bábszínházat játszanak, a paraván előtt pedig piros köpenyes Mikulások osztogatják az ajándékokat a körülöttük tülekedő gyerekeknek. Pedig szombat délután így festett a dunaszerdahelyi AUTOTECHNIKA tágas szerelőcsarnoka. A Škoda márkaforgalmazójánál ugyanis minden évben meghitt hangulatú Mikulás-ünnepséget rendeznek, amelyre meghívják a cég ügyfeleinek népes táborát. Az apuka-anyuka azonban ilyenkor csak kísérő, és a család Octaviája vagy Fabiája is a szervizkapun kívül marad. Ez a délután, mint minden évben, most is a gyermekeké volt, akik szemlátomást igen jól szórakoztak. Néhányan talán már a jövendő autójukat is kinézték maguknak... (vgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?