<p>Holnap, december 6-án Mikulás-vonat közlekedik majd a Szlovák Mezőgazdasági Múzeumhoz tartozó nyitrai kisvasúton. A történelmi szerelvény kocsijaiban a Mikulás, az angyal és az ördög fogadja a gyerekeket és szüleiket.</p>
Mikulás a kisvasúton
A skanzenhez tartozó, egykori üzletben, a Konzumban a karácsonyfa és a Betlehem teremt majd ünnepi hangulatot. Az Agrokomplex főbejáratától a nyitrai expressz viszi az utasokat a múzeumba, amely holnap 9.00-tól 16.00-ig ingyen látogatható.
Amint a múzeum dolgozója, Mariana Hričová elmondta, „a rendezvényt a gyerekes családoknak és az iskoláknak szerveztük, Mikulás napján megnézhetik a közlekedési kiállítást, amelyen játszhatnak is.” A gyermekek körében aratott nagy sikere miatt ezt a kiállítást 2011. március 31-ig meghosszabbították.
A nyitrai mezei vasút augusztusban ünnepelte megalapításának 25-ik évfordulóját. A ma már 100 éves gőzmozdony először 1985. augusztus 23-án ment rajta végig. Az akkori Agrokomplex-kiállítás három hete alatt mintegy 20 000 ember utazhatott vele. A vasút igazgatója Wáclav Gidaszewski, az ő nevéhez fűződik a vasút megalapítása is. Ez két részből áll: egy 1,6 km hosszú körútból és az 1 km hosszú, a skanzent az Agrokomplex-szel összekötő útszakaszból. A pályán három gőzmozdony és egy villanymozdony közlekedik. A Szlovák Mezőgazdasági Múzeumhoz mintegy 30 hektárnyi terület tartozik, maga a kiállítás is mintegy 8 900 négyzetméteren terül el. A Múzeum részét képezi a skanzen, a mezőgazdasági vasút és a könyvtár is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.