Miért hagyjuk eltűnni a húsvéti hagyományokat?

Pedig milyen jó volt húsvétvasárnap cipészárral átfúrni a félliteres kólásüveg tetejét, hogy húsvéthétfőn reggel az üveget teletöltve a lányos házaknál már a folyosón nyakon önthessük a célszemélyt, vagy épp az anyukáját.

Illatos emlékek

A nappaliból, vagy ahogy felénk mondják, az ebédlőből, dolgozó masszív kölniillat legtöbbször már a folyosóra is kicsapott, így a szőnyeges szobába lépve elég volt szembesülni a többi vendég érdeklődő tekintetével. Csókolom, sziasztok, hát akkor nagy levegő, gyerünk. Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam. El akart hervadni, szabad-e locsolni. Szabad, szabad, de a hajamra légyszi ne fújjatok, köszönjük, elég, elég, na, hát foglaljatok helyet, mit önthetek, egyetek is, jó a süti. Késő délután, a tizenhetedik háznál már nem is fájt, és a verset sem kellett erőltetni, hiszen az asztalnál sorsukba merülten darvadozó férfiak arra sem kapták volna fel a fejüket, ha egy világító dinnyehéj úszik el előttük. Hazaérve zsebek kiürítése, egymás mellé rakva az illatos húsz-, ötven- és a százkoronások, és az eredmények összevetése az elmúlt évek hozamával. Hát ilyenek voltak a húsvéthétfők a kilencvenes évek közepén, és akinek más településeken is voltak érdekeltségei, húsvétvasárnap is abszolválhatta ugyanezt. Aztán átestünk a huszonegyedik századba, és egyre többen mondták, hogy a húsvéthétfőt már nem tartják, inkább elutaznak családostul, és valahogy a régi locsolkodós társaság tagjai is inkább gulyáspartira invitálták egymást, nem kerti slagos lányöntözésre. Az elmúlt öt-tíz évben pedig már jóformán arra kapjuk fel a fejünket, ha valaki nem wellnesshétvégével vagy családi kirándulással tölti a húsvéti ünnepeket, hanem vendégvárással. Vagyis úgy tűnik, hogy míg a karácsonyi ünnepkör képes átmenteni a hagyományait a mai ember életébe, a húsvéttal nagyon nem ez a helyzet.

Mást jelent, mint régen

A húsvéti hagyományok eltűnésének fő oka, hogy azok a szokások, amelyek a mi szüleinknek és nagyszüleinknek még sokat jelentettek, nekünk már mást vagy semmit sem, véli Nagy Myrtill néprajzkutató, néptáncos, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa. A húsvét a tavaszváró és termékenységünnepek közé tartozott. „A lányok annál közkedveltebbek voltak, minél több fiúcsapat öntözte meg őket aznap, annál feljebb voltak a lányok ranglétráján, ha lehet így mondani” – közli Nagy Myrtill, hozzátéve, hogy nagy szégyen volt egy lánynak, ha kevesen öntözték meg, vagy senki sem.

A karácsony sokkal inkább a család ünnepe, meglátogatják egymást a rokonok is, és vélhetően nem fog eltűnni, ellenben a húsvéti szokásokkal, amelyek ennél személytelenebbek.

„A húsvét vallásos része szerintem biztosan megmarad, de a húsvéthétfőn esedékes locsolkodás és vendégvárás minden bizonnyal eltűnik, vagy teljesen felváltja valami más. Mert a réginek már ma sincs igazán értelme. Nagymamáink fiatalon még hittek benne, de ezek a termékenységi misztériumok elvesztették funkciójukat. És bár igaz, hogy ma már a fűnyírót is melltartós hölgyek képeivel reklámozzák, lehet, hogy éppen ezért is a mai embereknek a csuromvizes lányok a hagyományőrzésen kívül nem jelentenek semmit” – vélekedik Nagy Myrtill.

Nem beszélve arról, hogy a kilencvenes évekre szokássá, sőt elvárttá vált a pénz ajándékozása, ami sokaknak okozott kellemetlenséget. A vendégvárás is meglehetősen nagy terheket ró az egyébként is dolgozó háziasszonyokra, hiszen arra készülni kell, akár több napot is. Ezért dönt egyre több család úgy, hogy inkább kipiheni magát, elmegy kirándulni.

Eltűnik vagy átalakul

A húsvéti szokások kikopásának okait nem az ezredfordulón kell keresni, hanem még a szocializmus évtizedeiben, véli Ľudovít Cehelský néprajzkutató, az ÚĽUV szlovák népművészeti központ munkatársa. „A szocializmusban az iparosodás és a többi újítás felgyorsította a fejlődést, amely a társadalomban, az emberek életében, szokásaiban is változásokat hozott. A központi vezetés a hagyományoknak nem igazán szentelt figyelmet, és bár a régi népszokások a falvakban tovább éltek, és a városokban is megjelentek, ez már nem szerves folytonosság volt, és nem is maradt fenn.” Cehelský emlékeztet, hogy a húsvéti szokások némileg agresszív volta sem igazán kedvez a fennmaradásuknak. Hiszen a hűvös udvarra kivonszolt és vödrökkel több turnusban megöntözött lányok ma már nem arra gondolnak, hogy mennyire népszerűek a helyi legények körében, hanem arra, hogy tüdőgyulladást kaphatnak.

Valószínű tehát, hogy ami mára locsolkodás vagy korbácsolás formájában megmaradt a húsvéti szokásokból, az is el fog tűnni. Már most is inkább csak a néptáncosokra vagy egyéb hagyományőrző baráti társaságokra jellemző, hogy húsvéthétfőn végigjárják a lányos házakat. Kivételek is vannak, figyelmeztet Cehelský. A tátrai Štrba községben például még él az eredeti helyi húsvéti szokás, amely például azt is megszabta, hogy a fiúknak korcsoportok szerint milyen sorrendben kell meglátogatni a lányos házakat. Persze, ma már nem népviseletben, hanem farmernadrágban járnak, de ez mégis egy valamennyire élő, folytonos hagyomány. Vélhetően ez is tovább változik majd, mint a húsvéti szokások az elmúlt évszázadok, évezredek során.

Pogány rítusokból keresztény ünnep

A húsvétot a legnagyobb keresztény ünnepként ismerjük. Jézus feltámadásának ünnepe azonban, ahogy több más ünnep is, pogány szokásokra épül. A korai középkorban a szárnyait bontogató egyház úgy tudta ellenőrzése alá vonni a pogány rítusokat, hogy keresztény ünnepeket helyezett ugyanazokra az időpontokra. A megújulást jelentő tavaszünnepre egyébként is jól rímel a feltámadó, újjászülető Jézus Krisztus motívuma. 325-ben, az első niceai zsinaton lefektették a szabályt, mely szerint húsvét minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telehold utáni első vasárnapra esik. A szaporaságáról ismert nyúl és az élet egyik forrásaként ismert tojás viszont a termékenység ősi szimbólumaiként máig megmaradtak a húsvéti ünnepkörben.

(vasárnap)