Mi lesz vele, ha mi már nem leszünk?

A szakmai nap a Konrádko Polgári Társulás és a Carissimi Nonprofit Alap közös szervezésében valósult meg. A résztvevők az autizmusról, önállóságról, kommunikációról hallhattak hasznos előadásokat Havasi Ágnes, az ELTE BGGYK, az Autizmus Alapítvány tanára és Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetsége-Magyarország elnöke előadásában. 

Hasznos újdonságok 

Slezák Erika, a Konrádko PT alapítója lapunknak elmondta, lassan két évtizede, a fia révén érintett, azóta szembesül naponta az autista lét problémáival, megpróbáltatásaival. „Azt gondoltam, már senki nem tud újat mutatni, meglepni, mégis voltak pillanatok, amikor nagyon meghatódtam, elérzékenyültem. Nagyszerű előadások voltak, nagyon hasznos dolgokat, tanácsokat hallhattunk, és bemutattak egy mobiltelefonos alkalmazást, amely rendkívül megkönnyítheti az autizmussal élők mindennapjait, segíti a kommunikációt, hiszen sokan vannak közöttük, akik nem beszélnek. Az alkalmazás elérhető, az érdeklődők ingyenes online workshopon sajátíthatják el a használatát. A szakmai napon felmerült, hogy az ELTE gyógypedagógusai egy hetes képzést is vállalnának, ha lenne rá igény. A szülők és az autistákkal foglalkozó pedagógusok részéről is nagy az érdeklődés, jó lenne a jövőben ilyet is szervezni” – mondta el Slezák Erika. 

Fontos találkozni

A Konrádko Polgári Társulás nevét Slezák Erika fiáról, Konrádról nevezte el, aki autista. Erika, és feltételezhetően az összes olyan szülő, aki autista gyermeket nevel, elmondása alapján a fiú kicsi kora óta azon gondolkodik, mi lesz vele, ha ő már nem lesz. „Nagyon hosszú kálváriát jártunk be, míg a diagnosztizálástól eljutottunk oda, hogy jó szakemberek segítenek minket, ezért úgy gondoltam, hogy a többi szülőnek is segítenem kell azzal, hogy szakmai előadásokat szervezek. Egyrészt fontos, hogy megismerkedjünk azokkal, akik hasonló problémákkal küzdenek, másrészt tanácsokat kapnak, fontos információkhoz jutnak a szakmai napok résztvevői. A koronavírus miatt két évig nem tudtunk szakmai napot szervezni, a mostanit is egy korábbi időpontban terveztük megvalósítani, de kénytelenek voltunk elhalasztani. A szülők már nagyon várták, nagyon kellenek az ilyen találkozók, hiszen annak, aki ebben él, megnyugtató érzés, hogy más is van hasonló helyzetben és az ő problémájára is van megoldás, valamint az is fontos, hogy kicsit kiléphessünk a mindennapos otthoni mókuskerékből. Nemcsak szülők, hanem autista gyerekekkel foglalkozó pedagógusok is részt vesznek mindig, számukra is hasznosak az itt elhangzottak” – részletezte a társulás elnöke.

Kevés a segítség

Slezák Erika azt is elmondta, sajnos az állam részéről nem sok segítséget kapnak a sorstársaik. „Az utóbbi években szerencsére a közösségi hálón szerveződnek érdekcsoportok, ahol a tagok választ kaphatnak a kérdéseikre, de előtte sokszor éreztük úgy, hogy elveszünk a törvényekben, szabályokban, nem volt olyan, aki megmondta volna, hogy mi jár egy fogyatékkal élő gyereknek, mit hol és hogyan kellene intézni. Manapság már a diagnosztizálás is jobb, így jobb eséllyel lehet a fejlesztést is időben és szakszerűen elkezdeni. Ami még komoly gondot okoz, hogy kevés az olyan intézmény, ahol szakszerűen tudnak foglalkozni az autizmussal élőkkel. Vannak olyan esetek, amikor kimondottan előnyös, ha egy autista egy átlagos iskolában integrált oktatásban vesz részt, azonban soknak közülük speciális egyéni foglalkozást igényelnek, más fogyatékkal élő gyerekek között, speciális iskolában sem érzik jól magukat” – tette hozzá Slezák Erika. 

Az iskola után

A legnagyobb fejtörést minden szülőnek az okozza, ha az autista eléri a felnőttkort, kikerül az iskolából, de nem tud önálló életet élni. Számukra olyan intézmények kellenének, ahol a mindennapokat hasznosan tudnák eltölteni, a saját igényeikhez és értelmi szintjükhöz mérten tudnák őket foglalkoztatni. Ez nemcsak a fogyatékkal élőknek lenne fontos, hanem az őket ápoló szülőknek, családtagoknak is, hogy valamennyire tehermentesítve legyenek, hiszen a legtöbb autista élete végéig nem képes önellátóvá válni. „Vannak már ilyen intézmények, de minden megyében legalább kettőre lenne szükség, hiszen ők speciális, egyéni ellátást igényelnek, minél kisebb létszámú csoportban érzik magukat jól.  A fiam magasan funkcionáló autista, tehát vannak sokkal súlyosabb problémákkal küzdő sorstársaink, mégis probléma őt az iskola befejezése után valahol elhelyezni. Elszomorító, amikor a nála nem sokkal idősebb fiút látom, ahogy fejhallgatóval a fülén járja a várost, mert elballagott az iskolából, megfelelő munkát nem tudnak neki adni, de a más fogyatékkal élők között nem érzi jól magát, nincs mivel lekötni őt” – fejtette ki lapunknak a szakmai nap egyik résztvevője. Hozzátette, jó időbe telt, mire a környezetük megértette, hogy a fia esetében nem arról van szó, hogy elkényeztetik vagy rossz, hanem olyan komoly diagnózisa van, amely speciális kezelést, ellátást igényel.