Mi a véleménye az Ipoly-hidak felújításának folyamatáról, a munkálatok állásáról?

Tárczy László tervezőmérnök, hídépítési szakember, Budapest:
Nagyon örülök annak, hogy részt vehetek ebben a munkában, és a két ország kapcsolatát ezzel is erősíteni tudom.

Tárczy László tervezőmérnök, hídépítési szakember, Budapest:

Nagyon örülök annak, hogy részt vehetek ebben a munkában, és a két ország kapcsolatát ezzel is erősíteni tudom. Úgy gondolom, hogy három Ipoly-híd – a szécsényi, a hugyagi és a drégelypalánki – előbb-utóbb célba ér mind a magyar, mind pedig a szlovák oldalon. Minden műszaki feltétel adott, hogy ezeket a hidakat – a párkányi hídhoz hasonlóan – közös erőfeszítéssel létrehozzuk. Az említett három hidat két-három éven belül fel lehet állítani. Rajtunk, tervezőkön ez nem múlik, mert mi a szlovák partnerekkel együtt biztosan meg fogjuk találni a műszaki megoldásokat és a közös nyelvet. Bízom abban, hogy hamarosan kialakulnak a pénzügyi lehetőségek a hídépítés megkezdéséhez. A terv önmagában holt dolog, csak akkor lesz híd, ha hozzáteszi mindkét oldal a politikai akaratot és az anyagiakat is. Várom azt a pillanatot, amikor átvágjuk a szalagokat, átgurítjuk a hordó sört, és elindul a forgalom a hidakon!

Hamerlik Richárd, az MKP parlamenti képviselője, Ipolynyék:

Elsősorban: a hidakat nem kellett volna lerombolni. Mivel azonban ez megtörtént, itt a legfőbb ideje, hogy újraépüljenek. Ha a körülbelül félszáz híd mind nem is, legalább egy részük. Nem is lehetne mindet egyszerre újraépíteni, de ideje, hogy ne csak drága pénzen megszervezett tanácskozásokon fussuk a tiszteletköröket, egymásnak bókolva, hangsúlyozva, mennyire kellenek e hidak. A tényleges munkát kell elkezdeni. A schengeni határrezsim életbe lépésének előestéjén hidakat kell átadnunk!

Serfőző András országgyűlési képviselő, Szécsény:

Körülbelül két éve intenzíven dolgozunk azon, hogy az Ipoly-hidakat helyreállítsuk. Nem egyszerű a dolog, jelentős az anyagi vonzata, becslések szerint három-négy híd helyreállítási költségei meghaladják a kétmilliárd forintot – mindez mai árakon számolva. Nem csupán a hidakról van szó, a közvélemény ugyanis elvárja tőlünk, hogy minél látványosabb és gyorsabb eredményeket produkáljunk a hidak és a hidakhoz kapcsolódó közútrendszerek ügyében is. Ez nyilván meghosszabbítja az eljárás folyamatát. Mintegy ötven szakhatóságnak van érdemi döntési jogköre ilyen építkezések esetében, a hatósági engedélyeket be kell szerezni, s ez nem kis feladat. Ez a munka most már folyamatban van, és a nyilvánosság számára nem látványos. Látványos részébe akkor fordul, amikor megjelennek a cölöpverő gépek, és elkezdődik a tényleges építkezés. Erre nagyon jó esetben 2005 nyarának végén kerülhet sor. Addig folyamatos és komoly előkészületek folynak az Ipolyon átívelő hidak építése ügyében. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?