Mi a véleménye a miniszterelnök korábbi ígéreteiről, hogy jövőre jobb lesz a helyzet?

Csank Teréz, aktivista a civil szférában, Gesztete: Idén a saját bőrömön tapasztalom, hogy nem javulás van, hanem inkább romlás. Azt hiszem, rövid időn belül nem is várható az ígért javulás, mert nem olyan a helyzet. A reformoknak helyes irányt kell venniük. Ha jó öt év múlva érezhető lesz valami enyhülés, akkor az nagyon jó lesz. Különösen Gömör déli részén, ahol nagyon magas a munkanélküliségi arány, sok család van nehéz szociális helyzetben. Akik itt élnek, eddig nem érezhettek túl nagy javulást.

Molnár Judit, nyugdíjas, Garamkissalló: Nem tudom, hogy aki így ígérget, az a Holdon él-e vagy ebben az országban? Ha én nem a fiamékkal laknék egy háztartásban, akkor az ötezer koronás nyugdíjamból – s ebben már az özvegyi nyugdíj is benne van – már régen koldusbotra juthattam volna. Hiszen csak a villanyszámla majdnem kétezer korona. Ugyanakkor harminc évet dolgoztam le, fölneveltem két gyereket. Hol van ezeknek az éveknek a tisztességes ellenértéke a nyugdíjban kifejezve? Önerőből emberhez méltó életet képtelenség hosszú távon a nyugdíjból fenntartani, úgyhogy nekem inkább ne ígérgessenek.

Gajdos József, kereskedő, Kassa: Nem nagyon értem, hogyan nevezhetik Szlovákiát az uniós csatlakozás kapcsán a gazdasági csoda országának. Két egyetemista lányom van, mindketten Pozsonyban tanulnak, és ha nem akarom, hogy esténként tányért mosogassanak vagy valahol takarítsanak, havonta több mint tízezer koronát kell küldenem nekik. Emiatt valószínűleg el kell adnom az autómat, és lehet, hogy kisebb lakásba kell költöznünk, mert egyszerűen nem leszünk képesek előteremteni a rezsiköltséget. A feleségem munkahelyén ráadásul létszámcsökkentéssel fenyegetőznek. Kíváncsi vagyok, Dzurinda miniszterelnök úrnak mennyire lenne optimista hangulata az én bőrömben.

Dráfi László zenetanár, Érsekújvár. Sosem hittem neki. Már akkor sem, amikor a fizetések kétszeresét ígérte az embereknek. Zenetanárként családommal korábban a középréteghez tartoztam, jelenleg már mindennapos anyagi gondokkal küzdünk. Még a városi reprezentációs bálon való részvételt sem tudtuk magunknak megengedni – gondolom, ezzel nem voltunk egyedül. Sem a nem romák, sem a romák helyzete nem javult a jelenlegi kormány idején. Saját bőrömön tapasztalom, hogy a középréteghez tartozók mára szegényekké válnak, míg a korábban szegények adósságokat halmoznak fel. A lakbért, a rezsit fizetni képtelenek egyre nagyobb táborát gyarapítják, és bármilyen furcsa, hamarosan itt, az ország déli részén is lopáshoz folyamodhatnak. Már ezen sem csodálkozom! (szasz, buch, juk, száz)