Mezei futóverseny volt Pereden

<p>Pered. Múlt hét végén rendezték meg a Flaska Sándor mezei futóverseny nyolcadik évfolyamát. A versenyen a testvértelepülés, Tab futói is részt vettek. Idén kilencvenöten álltak rajthoz.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Jurás Lívia, a Peredi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója lapunknak elmondta, együttműködésük a tabi szakközépiskolával és gimnáziummal több mint tízéves.

„A két település kapcsolata a jogfosztottság éveire nyúlik vissza. A peredi lakosokat ugyanis Tab környékére deportálták. Flaska Sándor 1932-ben született Pereden, annak idején őt is Tabra telepítették. Tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy kapcsolat alakult ki a két település között. Sanyi bácsi atlétikával és kerékpározással foglalkozott, innen született az ötlet. A tabi iskolával közösen találtuk ki, hogy évente futóversenyt és megemlékezést szervezünk, hogy emlékezzünk arra az emberre, aki életével és a szülőföldhöz való ragaszkodásával mindnyájunknak példát mutatott” – tájékoztatott az igazgatónő.

A futóverseny délelőtt fél tízkor kezdődött, a futók három kategóriába sorolva vágtak neki a Telek-tó körül kialakított távnak.

Az első kategóriában az alapiskola 4–6. osztályos tanulói futottak, a második kategóriát a 7–9. évfolyam tanulói alkották, a harmadik kategóriában a középiskolások és a felnőttek versenyeztek. A versenyre a környező települések iskolásait, a peredi sportszervezet tagjait és a szülőket is meghívták.

Az első kategóriában a peredi Peter Polakovič és Karácsony Sára volt a leggyorsabb, a másodikban Lelovič Ádám, a zsigárdi alapiskola tanulója és Kocsisová Vanessa, a peredi alapiskola tanulója ért elsőként célba, a felnőttek között a peredi Juhos Ákos és a tabi Beda Nikolett győzött.

Jurás Líviától azt is megtudtuk, a két település iskolájának együttműködése kölcsönös. A peredi diákokat minden évben meghívják a tabi testvérintézmény diáknapjára. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?