Mesterségek bemutatója, előadások

Rekordot döntött az idei látogatottság a kilencedik alkalommal megrendezett Copus Expo nemzetközi kiállításon és vásáron. A kedvező időjárásnak köszönhetően ezúttal több ezren látogattak el a régióból és a távolabbi vidékekről az Ung-vidéki székvárosba.

Rekordot döntött az idei látogatottság a kilencedik alkalommal megrendezett Copus Expo nemzetközi kiállításon és vásáron. A kedvező időjárásnak köszönhetően ezúttal több ezren látogattak el a régióból és a távolabbi vidékekről az Ung-vidéki székvárosba.

A tegnap befejeződött háromnapos rendezvény fő szervezője, a nagykaposi székhelyű Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség a hagyományoktól eltérően ezúttal erdélyi, magyarországi és hazai kézművesek részvételével a népi mesterségek eredményeit mutatta be a nagyközönségnek.

„A hétvégi esemény aranybetűkkel íródott be a város történelmébe. Ung-vidéken gazdag hagyományai vannak a kézművességnek, a népi mesterségeknek, s ennek bemutatása jó ötletnek bizonyult, amit a nagy érdeklődés is igazol. Azt hiszem, ez egyben az első lépést is jelentheti a vidéki turizmus kiépítéséhez” – összegezte röviden a rendezvényről szólva Bodnár Tibor polgármester.

Szavait igazolták a kézművesek, mesterek által készített és bemutatott, olykor még ma is használt tárgyak, eszközök, amelyeket a városháza nagytermében tekinthettek meg a látogatók, a szövött, hímzett anyagoktól, valamint a kádár-, kovács-, és fazekasmesterség eredményeitől a különböző népművészeti tárgyakig, szarufaragásokig és ezoterikus gyökérszobrászatig.

Szombaton a Múltból táplálkozó jövő címmel rendezett szakmai szemináriumon magyarországi muzeológusok és néprajzkutatók tartottak előadásokat a kézművesség és a népi mesterségek múltjáról, jövőbeni lehetőségeiről. Többek között Bathó Edit jászberényi múzeumigazgató, Tóth Judit szentendrei néprajzkutató, muzeológus, valamint dr. Bellon Tibor szegedi egyetemi tanár, néprajzkutató, akik a húsz évvel ezelőtt végzett Ung-vidéki gyűjtőmunkájuk eredményeiről is beszámoltak.

Mihályi Molnár László szepsi iskolaigazgató Az idő mezsgyéjén címmel tartott előadásában a fafaragás és a kopjafák készítésén keresztül közelítette meg a népművészet, valamint a népi mesterségek ápolását.

„Jó érzéssel tölt el, hogy a szervezők ezt a területet is felvállalták, hiszen ennek a vidéknek gazdag és színes népi hagyományai vannak, s ez a rendezvény egy nagyon fontos lépést jelent megtartásuk, ápolásuk felé” – vélekedett Bellon Tibor.

A régió legrangosabb rendezvényét, amely tegnap délután a közel 300 sátor bontásával zárult, a helyi művelődési központ által szervezett színes kulturális programok tették meg hangulatosabbá. (K. Gy.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?