Méry Margit, az értékmentő

Több évtizeden át gyűjtött népdalokat, népszokásokat, népviseleteket. Mit szeretett jobban?
Nagyon nehéz megmondani. Mindent nagyon szerettem. Én egy polgárosult faluban, Tardoskedden születtem, ahol már a viseleteknek híre-hamva sem volt. Csodálatos élmény volt a számomra, amikor más falvakban láttam, hogy az asszonyok milyen alázattal, szeretettel és tisztelettel vették magukra és hogyan viselték a hagyományos öltözékeket. Nagy szerencse és egyben a jó istentől nagy adottság volt, hogy egész Dél-Szlovákiában fel tudtam térképezni a hagyományos öltözeteket, ehhez időt, erőt és megfelelő embereket is kaptam. De ugyanilyen nagy öröm a népzenegyűjtés is. Újakat hall, újakat ismer meg az ember, és nagy öröm volt a falusiaknak is, hogy továbbadhatják azt, amit megörököltek és a következő generációnak érték marad. Külön öröm, hogy mindezt sikerült közreadni, a népdalokat és a népszokásokat hangszalagokon rögzíteni, és sikerült eljuttatni a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének, ahol digitalizálták és szakszerűen kezelik. Ez hatalmas hanganyag, hiszen több mint ezer műsorom hangzott el a rádióban, mindig más településről, más szokásról, más dalokról. 

Az értékmentő és értékmegőrző munka során sikerült minden felvételt feldolgozni, vagy van még feldolgozásra váró anyag?
Ez hangzó anyag, mely az intézetben van, de ezt meg lehetne jelentetni nyomtatott és hangfelvételek formájában, hogy itt is elérhető legyen. Hiszen ha csak a népszokásokat vesszük, karácsonytól a következő karácsonyig rengeteg szokás van. Az anyag feldolgozásához persze időre, anyagi támogatásra és segítségre is szükségem lenne, egyedül már nem tudnám elvégezni. Remélem, erőt és időt is kapok hozzá. 

Gyakorlatilag az ország összes, magyarok lakta települését bejárta a gyűjtőmunka során. Van olyan település vagy történet ebből az időszakból, amelyre ma is szívesen emlékszik vissza?
Rengeteg ilyen van, fel se tudnám sorolni mindet. Óriási élmény volt például, amikor közösen gyűjtöttem Martin György néptánckutatóval Kéménden és Tardoskedden, de még ennél is nagyobb élmény volt, hogy olyan géppel képesek voltunk ketten rögzíteni a néptáncokat, melyhez három ember kellett. Zsérére ugyanis csak ketten mentünk gyűjteni. Három nap alatt kettőnknek sikerült rögzíteni az egész falu táncanyagát. Rengeteg érdekes történetre emlékszem, az idős asszonyok például először mindig lekádereztek, tudni akarták, férjnél vagyok-e, hány gyerekem van, hány éves vagyok, és persze ők is elmondták a saját famíliájukat. Erre persze szükség volt, hogy megnyíljanak, hogy simán menjen a közös munka. Nincs olyan magyarok lakta település, ahol nem jártam, hiszen fesztiválokat, műsorokat, kiállításokat szerveztem, tánccsoportokkal dolgoztam. 

Maradt még munka a mostani néprajzkutatóknak? Mivel kellene még foglalkozniuk?
Munka lenne, hiszen sok olyan téma van, amit a mi nemzedékünknek nem sikerült feldolgozni, de ők már másképpen vannak beállítva. Ilyen például a társadalmi élet szokásai, amivel még az elődeim se foglalkoztak. A társadalmi élet a szokások alapja, és ha az változik, változnak a szokások, éppen ezért kellene ezeket ismét lejegyezni. 

Az utóbbi években sorra alakulnak az énekkarok, és a „sztárkereső” versenyek mellett népdalversenyeket is szerveznek. 
Ez nagyon-nagyon fontos lenne, hogy megtanulják a magyar népdalokat, ezek ugyanis a mi gyökereink. Amíg magyarul fognak énekelni a színpadon, vagy otthon családi körben, addig mi magyarok maradunk és megmaradunk. Nagyon örülök, hogy a Fölszállott a páva ennyi fiatalt megmozgat és a hagyományok felé irányít. A gyerekek olyan lelkesedéssel táncolnak, énekelnek, hogy ezt nem lehet mesterkélten csinálni.

Hogyan telnek a napjai?
Az utóbbi időben sokat betegeskedtem, az időm jelentős részében az orvosokat látogatom, de ha otthon vagyok, akkor bekapcsolom a számítógépet és lassan-lassan dolgozgatok.