Mérlegvonás és ünneplés

A mai falusi közösségi élet sajnos már nem olyan, amilyenről a mai hatvanéves vagy még annál is idősebb korosztály tagjaitól hallhatunk.

Felbomlott világban, megváltozott viszonyok között élünk. Mégis, ebben a leromlott, lepusztított világban vannak helyek, ahol a hely szelleme, az összetartozás érzése, a szeretet még él, és magával ragad fiatalt, idősebbet egyaránt. Ilyen hely ebben a világban Ragyolc község. Egy falu Nógrád közepén, a Salgótarjánt Fülekkel összekötő főút mentén. Mert ebben a községben él a hagyomány, van közösség, van jövőkép és tenniakarásnak sincsenek híján. Tudtommal kevés olyan magyarok által lakott község van Szlovákiában, amelyben már harminc éve folyamatosan néptánccsoport működik, s nem is akármilyen szinten. Ragyolc ezen kevesek egyike. Itt működik a Nógrád Néptáncsoport.

A kezdetekről

1974-ben a helyi Csemadok vezetősége, a táncot, a néphagyományt megőrizni és továbbfejleszteni kívánók egy csoportja úgy döntött, kell egy csapat. Kell egy olyan csapat, amely az itt élők táncait, népszokásait átmenekíti az időkön, amely terjeszti a népi kultúrát, amely színvonalas munkával megmutatja, tudnak és akarnak a nógrádi emberek dolgozni és szórakozni, szórakoztatni. Megalakult hát a Nógrád Néptánccsoport. Mede Katalin és Benedekné Futó Júlia salgótarjáni koreográfus, valamint Dánielné Takács Gizella vezetésével egy éven belül a járási élvonalba kerültek. Kezdetben csak lányok táncoltak a csoportban, de az ellenállhatatlanul szép és kecses mozgású lányok meghódították a férfinépet is, így 1975-ben már párok táncolhattak a Nógrád Néptánccsoportban. Az akkori táncosoknak ma már gyermekeik ropják a csapatban.

A táncegyüttes a kemény munkának, a fegyelmezettségnek köszönhetően elindult a siker útján. Nőtt a tudás, igény volt a szakmai megmérettetésekre, jöttek a meghívások, s a néptánc fénykorában, a hetvenes évek közepétől az rendszerváltásig szinte mindegyik országos vagy regionális fesztiválon ott lehetett látni a Nógrád Néptáncegyüttest. A magyarországi Nógrádban is felfigyeltek a csoport munkájára, egyre több magyarországi meghívásnak tettek eleget a táncosok. Negyedik éve pedig a Nógrád Néptáncegyüttes az egyik társrendezője a Nógrádi nemzetközi Folklórfesztiválnak. Az elmúlt három évtized alatt néhányszor vezetőváltásra is sor került ugyan, de ennek mindig az volt az oka, hogy a korábbi vezető más elfoglaltsága miatt adta át a stafétát.

Az évfordulós ünnepség

Idén november végén feledhetetlen hangulatú ünnepségen emlékeztek meg a ragyolciak a Nógrád Néptáncsoport megalakulásának 30. évfordulójáról. Lázas készülődés, kemény próbák előzték az eseményt. Szinte minden egykori tag eljött, hogy együtt emlékezve, a mostaniak fellépésében gyönyörködve felelevenítse az emlékeket. A zsúfolásig megtelt ragyolci kultúrházban a csoport jelenlegi vezetője, Mártonné Mátyás Mária és a község polgármestere, a Nógrád egykori táncosa, György Péter köszöntötte a jelenlévőket. Kétrészes gálaműsorban mutatták meg tudásukat a csapat tagjai. Rábaközi táncokat, szatmári sarkantyús verbunkot, somogyi kanásztáncot, tavaszköszöntő villőzést, széki sűrű tempót, legényes táncot, mezőségi táncokat, legényest és páros kalotaszegi táncokat láthatott a nézősereg. Haluška Erika és Gabriella szólistaként mutatkozott be, a mesemondóként ismert Czibula Júlia pedig a palóc mesékből adott ízelítőt. A talpalávalót a salgótarjáni Dűvő zenekar húzta. Ragyolc ünnepelt, vele együtt az egész szlovákiai magyar néptáncmozgalom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?