Mellkason szúrt egy férfit, majd két gyerekkel az autójában közlekedési balesetet okozott

rendőrség kk

A nő a 28 éves férfi szívét célozta.

A rendőrség beszámolója szerint a 27 éves nő előbb megkéselt egy 28 éves férfit egy kassai lakásban, majd közlekedési balesetet okozott a Saca (Šaca) városrész és a belváros közötti I/16-os úton. A Fordot vezető nő egy ponton elveszítette irányítását a jármű felett, előbb a bal oldali szalagkorlátnak hajtott, majd az ütközés következtében az autó a jobb oldali forgalmi sávba sodródott, ahol ismét a szalagkorlátnak csapódott. 

A közlekedési balesetben sem ő, sem a vele utazó két fiatalkorú nem szenvedett sérülést, a helyszínről azonban anélkül távozott, hogy arról jelentést tett volna a rendőrségen.

A nőt végül Saca városrész egyik utcájában vették őrizetbe. 

A megkéselt férfi 42 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, miután a gyanúsított nő egy kést szúrt a mellkasába. A 27 éves nő ellen testi sértés miatt indult eljárás, egyúttal indítványozták az előzetes letartóztatásba helyezését.

Amennyiben bűnössége beigazolódik 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?